Megoldások a téli fáradtság 6 típusa ellen
A rövid, komor téli napokon gyakran érezzük úgy, hogy legszivesebben fel se kelnénk, vagy naponta többször szundítanánk. De nem minden fáradtság egyforma. Ismerjük meg az okokat és hogyan segíthetünk rajta!
Ha fáradt vagy és feledékeny, gyengült a koncentrációd
Ha a munkában gyakran hibázol, sokszori ismétlés után sem tudsz megjegyezni dolgokat, nem tudsz koncentrálni, akkor valószínűleg nem aludtál eleget. Ha több éjszakán keresztül kevesebbet alszol a kelleténél, az agy nem tudja elegendően feltölteni neurotranszmitterjeit, ez pedig befolyásolja a gondolkodást.
Hogy formában tudj maradni, legalább 7-8 óra alvásra szükséged lesz. Délután 4 után kerüld a koffein fogyasztást, lefekvés előtt hűtsd le a szobát és kapcsold ki az elektronikai képeket, hogy zajukkal ne tudjanak megzavarni.
Ha a fáradtság rögtön ebéd után tör rád
Ez azt jelenti, hogy sok szénhidrátot fogyasztottál, ami természetesen fáradttá tesz. A fehér lisztből készült vagy nagy cukortartalmú élelmiszerek a szénhidrátot azonnal cukorrá alakítják, ami hirtelen energikussá majd ugyanilyen hirtelen fáradttá tesz minket.
Ahhoz, hogy elkerüld az étkezések utáni kimerültséget, fogyassz inkább lassan felszívódó energiát adó ételeket, mint a hal, csirkehús, zöldségek. Ugyanakkor próbálj napi 5-6-szor enni, mert minél többet eszel egyszerre, annál nagyobb energia szükséges az emésztéshez, ez pedig teljesen kifáraszt.
Fáradt vagy és apatikus hetek óta
Ha hosszabb időn keresztül egykedvűnek, szomorúnak érzed magad, fennáll a depresszió lehetősége. Ilyenkor a szervezetnek nincs elegendő forrása ahhoz, hogy visszaállítsa a jókedvet, a célokat az életben. Ez a kedvetlenség pedig attól függetlenül jelentkezik, hogy kialudtuk magunkat vagy sem.
Ilyenkor az egyetlen ami segít, az az orvosi segítség. Sokszor azonban az is segít, ha a családban lévő eredendő konfliktusokat megfejtjük, ebben pedig pszichológus segítségét kell kérnünk.
HirdetésHa érdekesnek találod, klikkelj rá!
Csak a menstruáció előtt vagy az első nap vagy fáradt
A havi vérzés előtt érzett fáradtság lehet az agyban egy bizonyos szerotonin nevű kémiai anyag hiánya. Ugyanakkor az alhasi fájdalmak is megzavarják a mély alvást, ezért is érezhetjük fáradtabbnak magunkat.
Az ilyen típusú fáradtság ellen a legjobb a fizikai aktivitás, ugyanis a mozgás növeli az energiaszintet és növeli a szerotonin szintet.
Ha fáradt vagy és az ideg rángatózik a szemedben
A szem környéki izmok rángatózása a stressz egyértelmű jele. Valószínűleg ugyancsak a stressz miatt nem tudsz időben lefeküdni és érzed magad napközben fáradtnak.
Ezért olyan tevékenységeket kell végezned, amivel elűzheted a stresszt - például munka közben vegyél rendszeres szüneteket, tartsd meg az ebédidőt, hallgass zenét, meditálj, végy forró habfürdőt.
Fáradtnak érzed magad minden nap a délutáni órákban
Ha minden nap ugyanabban az órában tör rád a fáradtság, majd hirtelen elmúlik, akkor semmilyen féle képpen ne fogyassz kávét vagy szénhidrátokat, mert ezzel pont az ellenkezőjét, még nagyobb fáradtságot idézhetsz elő.
Hogy legyőzd a fáradtság küszöböt a következőt kell tenned: állj fel, végezz pár perces tornagyakorlatot (például hajtsd le a fejed és próbáld elérni a kezeddel a padlót), menj ki a friss levegőre, vagy fogyassz egy fehérjében gazdag nasit, mint magvak, túró vagy szárnyas hús.
Nézd meg, mit olvastak és lájkoltak ismerőseid a Bien.hu oldalon!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
-
6 biztos tipp a tavaszi fáradtság ellen
Ilyenkor tavasz elején mindenkin úrrá lesz bizonyos szintig az álmosság, kimerültség, fáradtság. De mindez miért alakul ki és hogyan segíthetünk rajta?
-
12 tipp a nyugodt alváshoz
Minden ember vágya, hogy az agyonterhelt és húzos munkanapok után, nyugodt és békés álomba tudjon szenderülni, a lehető leghamarabb...3
-
Téli fáradtság: 11 dolog, ami azonnal feldob
Mindannyian kicsit energiaszegénynek érezzük magunkat a hideg, sötét napokon. Lássuk mi tölt meg azonnal energiával!
-
8 szokatlan szerelmi álom és jelentése
Az álmok általában azokról a dolgokról szólnak, amelyek legjobban foglalkoztatnak bennünket. Sokszor azonban az álmokban látott tárgyak vagy események nem is feltétlenül arról árulkodnak, amit elsőre jelentenek, hanem életünk másik területére visznek el.1
-
7 étkezési tipp a jó alvásért
Rég nem aludtál egy jót és nem tudod miért? Tudd meg mi áll a rossz alvás hátterében és hogyan javíts rajta egyszerűen az étkezéseddel!1
-
Tudd meg, mit üzennek az álmaid!
Mindannyian álmodunk, ha emlékszünk rá, ha nem. Egyesek szerint ekkor a tudatalattink dolgozik, mások úgy gondolják, a jövő üzen nekünk. Bárhogy is legyen, legtöbbször konkrét jelentésük van- lássuk, melyek ezek!
|
Hozzászólások (új hozzászólás írása)
Ehhez a cikkhez még nem szóltak hozzá. Legyél te az első hozzászóló!
Szólj hozzá
Ahhoz, hogy a cikkhez hozzá tudj szólni, regisztrált felhasználónak kell lenned.