Mákos banános sütemény
Hozzávalók:
- 3 nagyon érett, de még nem megbarnult banán
- 2 evőkanál tejföl
- 2 tojás
- egy vaníliarúd kikapart belseje vagy egy tasak vaníliás cukor
- 28 dkg liszt
- 10 dkg cukor
- 1 kiskanál szódabikarbóna
- 1/2 kiskanál sütőpor
- 1/2 kiskanál só
- sótlan vaj, 10 evőkanál
- 2-3 evőkanál darált mák
- 1 citrom reszelt héja
- 2-3 evőkanál aszalt gyümölcs (magok és kemény részek nélkül), apró darabokra vágva
Elkészítése:
1. Törjük fel egy villával vagy burgonyatörővel a banánt és keverjük hozzá a tejfölt.
2. Adjuk hozzá a tojást, a citromhéjat, vaníliát és keverjük össze.
3. A száraz hozzávalókat keverjük össze egy nagy tálban (liszt, szódabikarbóna, sütőpor, cukor, mák, só)
4. Adjuk a liszthez a vajat és a banános keverék felét. Mixerrel lassú fokozaton keverjük el, majd adjuk fokozatosan hozzá a maradék banános keveréket, míg egy homogém masszát nem kapunk.
5. Egy hosszúkás sütőformát vagy egy kisebb tortaformát kenjünk ki és öntsük bele a tésztát. Szórjuk meg az aszalt gyümölcsökkel és egy villával forgassuk bele ezeket.
6. 180 C-on süssük 30-40 percig, míg enyhén megpirul és a hurkapálcára már nem ragad. Hagyjuk pihenni 5-10 percig, majd borítsuk ki egy tányérra. Ha langyosra kihűlt már szeletelhetjük és fogyaszthatjuk is!
A sütemény 2-3 napig is megőrzi frissességét, ezért ideális a többnapos ünnepekre. Omlós, színes, ízletes sütemény, érdemes kipróbálni!
Szólj hozzá a cikkhez!
Kapcsolódó témák
-
Répatorta recept
A tél a hideg, a nagy hócsaták és a hangulatjavító sütik időszaka. Egy finom és egészséges répatorta elkészítését javasolja a vizuális gasztronómia portáljának főszerkesztője, Varga Gábor mestercukrász. -
Mákos és diós beigli recept
Nem telhet el Karácsony az ünnepi hangulatot idéző beigli nélkül. Íme a hagyományos beiglis recept! -
Karácsonyi mini lekváros sütemények
Egy omlós, édes sütemény, ráadásul csodásan mutat a karácsonyi asztalon. Próbáld ki a következő receptet, ha le szeretnéd nyűgözni vendégeidet! -
Castagnole
Mennyei olasz édesség. Apró, fánkszerű desszert, amely a rumtól és citromhéjtól különleges ízbombává válik. -
Sütőtökös fánk
Merőben új ízt kölcsönözhetsz a bevált desszertnek, ha a szokásos töltelék helyett sütőtökkel édesíted meg. -
6 mennyei muffin recept
A muffin az egyik legegyszerűbben elkészíthető finomság, melyet villámgyorsan az asztalra varázsolhatunk. Íme 6 szuper variáció! -
Banános muffin recept
A natúr vaníliás muffin tésztát bármilyen gyümölccsel feldobhatjuk. Mind közül talán a legfinomabb ez az aromás banános omlós, próbáljuk ki! -
Ünnepi orosz sapka sütemény
Ezek a mennyei sütemények azért kapták ezt a fura nevet, mert a szőrmés orosz sapkákra emlékeztetnek. A valaha kóstolt legfinomabb krém töltelékkel, omlós kakaós tésztából készül ez a nem mindennapi sütemény. -
Meggyes-mákos muffin
Nemcsak a rétestésztákban mennyei kombináció a meggyes-mákos, hanem a muffin tésztával is ínycsiklandó párosítás. Kevés hozzávaló, gyors elkészítés, ínycsiklandó sütemény...kell ennél több? -
Diós csokoládé szelet
Próbáld ki ezt a finom csokoládés süteményt, ropogős dióval, krémes csokoládé darabkákkal, omlós tésztával! Garantáltan a család kedvencévé fog válni... -
Zserbó recept, ahogy a legfinomabb! (Gerbeaud szelet)
Ez a hagyományos magyar sütemény képes igazán ünnepi hangulatot teremteni. Ha még nincs ötleted, milyen édes falatokkal kedveskedj az ünnepi asztalon, akkor itt az alkalom, lepd meg szeretteidet zserbóval! -
Áfonyás sajttorta
Már az ókori görögök is ették és szerették! Áfonyás sajttorta Varga Gábor mestercukrász ajánlásával.
Így hasznosítsd újra a pet-palackokat!
Erdély 10 legszebb úti célja
A legszebb magyarországi vízesések és vízi zúgok
13 gyönyörű alkalmi konty
Mit ne együnk közvetlenül fogmosás előtt?
Lakberendezési ötletek az ebédlőhöz
9 rejtett allergén a lakásban
Így erősítheted a körmeidet házilag!
8 baj, amit az alváshiány okozhat
Milyen a tökéletes ebéd?
Így hasznosítsd újra a pet-palackokat!
Mit ne együnk közvetlenül fogmosás előtt?
9 rejtett allergén a lakásban
8 tipp a cukorbetegek mindennapjainak megkönnyítésére
Torna és tánc egyben - a nők kedvence, a NIA
Egyszerű sport tippek a mindennapokban
Villámtippek veszekedések gyógyítására
Veszélyesek lehetnek a vízparti kirándulások!
Te megosztod az életedet? A viselkedésed igenis kiszámítható!
Hogyan kerüld el a leszokás utáni túlsúlyt?
Mit ne együnk közvetlenül fogmosás előtt?
Torna és tánc egyben - a nők kedvence, a NIA
Egyszerű sport tippek a mindennapokban
Hogyan kerüld el a leszokás utáni túlsúlyt?
8 tipp a problémamentes utazásért
Mire való a gyász folyamata?
Babát vár a méhátültetett nő
Miért élnek tovább a nők?
Május 25. - Eltűnt gyerekek világnapja
Így kell tökéletes kávét főzni! Extra tippek az ízesítéshez is
- Amit ne hagyj ki, ha Manhattanben jársz
177 olvasónak tetszik - Tudd, mit eszel! A legveszélyesebb E-számok 99
- Orbán napi hiedelmek, népszokások 85
- Egyedi stílusú felhőkarcolók 33
- 7 ráktünet, amit a férfiak figyelmen kívül hagynak 29
- Kiket kerülj el a társkeresőn? 18
- A stroke tünetei 16
- A lovagiasság 6 alapszabálya 9
- 6 érdekesség Andy Warholról 9
- Hogyan csökkentsd a kalóriabevitelt? 7
Kézműves termékek
BomBomok terméke |
magdidesign terméke |
Vicces
- Házibuli, kizárólag felügyelettel - ha te is tini anyuka vagy
- Zsiráfcsont a kertben, pingvin a troli megállóban: érdekes és vicces tények a Fővárosi Állatkertről
- Az elszántak fizikai és intellektuális sportja: a fajfenntartás
- Hófehérke falánk volt? - Női mesealakok nagyító alatt
- Vicces módszerek a szomszédod bosszantására







































