Láb testbeszéd - avagy mit árul el rólad a lábad?
Minél távolabb esik egy testrész az agytól, annál kevésbé tudjuk koordinálni, szabályozni azt. Megesik, hogy míg az arc higgadtságot sugároz, addig a lábak játéka feszültséget tükröz. A láb fontos információt szolgáltat a megfigyelőnek az egyén lelkiállapotáról.
Azok a huncut kis lábfejek – amikor a hazugság utolér
Nem is hinnénk, de hazudozás közben fokozódik az alsó végtagok mozgásának intenzitása, így a hazugság leleplezése is könnyebb ha látható a láb - olvasható Barbara és Allan Pease A testbeszéd enciklopédiája című könyvében.
Az ütemes levegőbe való bökdösés, a lábak dobolása, mind árulkodó jel lehet, ezért nem árt, ha egymás tekintetének figyelése mellett, néha benézünk az asztal alá is. Ennek gyanánt eszünkbe jutott-e már, hogy vajon miért szeretik a felső vezetők a hatalmas méretű, kevésbé sem áttetsző íróasztalokat?
A vigyázzállás
A vigyázzállás egy szertartásos testhelyzet. Tanár előtt így áll a diák, feljebbvalója előtt a katona. Tulajdonképpen fegyelmezett, érzelmileg közömbös testhelyzet, ami nem mutat sem maradási szándékot, sem távozásra való vágyakozást.
A férfi-nő kommunikációban inkább a nők választják, tudomásra hozva azt, hogy nincs közölnivalójuk.
A terpeszállás
A terpeszállás főként férfitesthelyzet, megmutatja és sugallja, a helyszínről esze ágában sincs távozni, a célt semmiképpen nincs szándékában feladni.
A dominanciajelzés gyanánt, a férfiasság, a férfi nemiség reflektorfénybe helyezése, annak kidomborítása a cél.
Ha a testsúly az egyik csípőre nehezedik
Ha a testsúly az egyik csípőre nehezedik, s az egyik láb előre mutat, különösen értékes információt mutat az illető szándékáról.
Csoportszituációban lábunk, a számunka érdekes ember felé mutat, más esetben viszont, megmutatja mely irányba távozna.
Álló lábkeresztezés
Nők esetében az álló lábkeresztezés kétféle üzenetet hordozhat. Egyrészt, hogy maradni akar, másrészt, hogy belépni tilos. Férfiak estében a szétárt láb fitogtatja a férfiasságot, a zárt pedig védelmezi.
Nők: Keresztbe tett lábak
A nők kétféleképpen és két okból tehetik keresztbe a lábukat. Ha a lábak szorosan össze vannak fonódva (ez szinte kizárólag női gesztus) az szorongó, félénk magatartást jelent. Mikor ülő helyzetben, az egyik láb szorosan átkulcsolja a másikat, félszegségről, bátortalanságról árulkodik.
Ha egy nő nyugodtan keresztezi lábait, nem tartja szorosan, megfeszítve az izmait, a lábfejeket pedig nem húzza maga alá, azok kifele mutatnak az valószínűleg szexuális jelzés, tetszeni akarás.
Nők: A majdnem párhuzamos láb
A majdnem párhuzamos láb a férfiak kedvence, de az illem is ezt diktálja helyesnek. Fiatalosabb, egészségesebb látványt nyújt és vonzza a férfitekinteteket az igazán szép, esztétikus látvány irányába.
Nem tévesztendő össze azzal a lábtartással, amikor a nőnek tetszik egy férfi és hol átveti egyik lábát a másikon, hol visszacseréli.
Férfiak: Keresztbe tett láb
Európában és Ázsiában szokás ülőpozícióban, szolidan átvetni az egyik lábat a másikon. Aki kezét és lábát is keresztbe veti, valószínűleg elzárkózik a beszélgetéstől.
HirdetésHa érdekesnek találod, klikkelj rá!
Férfiak: Amerikai négyes
Amerikai négyesnek nevezik azt az ülő testhelyzetet, amikor az alsó lábszár vagy a boka a térden pihen, tehát a láb egy négyest ír le. Az amerikai férfiak és az amerikanizálódott kultúrák fiataljai között divat, ez a testhelyzet teljes tekintélyében reflektorfénybe helyezi a férfiasságot. A csimpánzok is használják az amerikai négyest, hisz esetükben így elkerülhető az agresszió és a komolyabb verekedés.
Amikor az úgynevezett amerikai négyes
lábmarkolással is társul, arra mutat, hogy nem egyszerűen
rivalizáló hangulatban van az illető, hanem nyakas, konok
egyéniség is, aki célját ha törik, ha szakad, véghezviszi,
minden véleményt és megnyilvánulást elutasítva.
Bokakulcsolás - bizonytalanul
A bokakulcsolás gesztusa valamilyen negatív érzelem, szorongás és bizonytalanság érzéséről, megéléséről árulkodik. A férfiak estében a bokakulcsoláshoz sokszor társul a lábak markolászása, vagy kapaszkodás a szék karfájában.
Nők esetén a lábfejek lehetnek oldalt, a kezek egymáson pihennek, vagy a combokon. Ilyenkor a férfiak térdei nyitott helyzetbe kerülnek, a nőké szorosan zárttá.
Férfiak: Nyitott láb és kar
A nyitott kar és láb helyzete árulkodik a beszélgetés során elhangzott téma iránt érzett nyitottságunkról.
Testünk beszél, kommunikál, megmutatja érzéseinket, benső világunkról is megmutat egyest mást. Figyeljük csak meg.
Nézd meg, mit olvastak és lájkoltak ismerőseid a Bien.hu oldalon!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
-
Top 10 rossz szokás szex közben
Az izgalmas és változatos szexuális élet egy kis munkát, odafigyelést igényel és persze hibáink felismerését. A következőkben összegyűjtöttük a legjellemzőbb hibákat, amelyeket szex közben ejtünk.
-
Jelek, hogy hazudnak nekünk
Hogy legközelebb felismerd a hazugságot, tudd meg, melyek a hazugság legbiztosabb jelei!
-
Mit árul el rólad a testbeszéded?
Szeretnéd tudni mit gondol valójában a beszélőpartnered? Ebben próbálunk most segítségedre lenni!1
-
Mit árul el a férfiak testbeszéde?
Nem tudod, mit gondol rólad a pasi? Úgy érzed, nem őszinte hozzád? Figyeld a testbeszédét, ezzel akaratlanul is sok mindent elárul magáról!
-
Önbizalmat sugárzó metakommunikáció az interjúkon
Számtalan helyen szeretnénk megnyerőek lenni, önbizalmat sugározni, a természetesen magabiztos fellépéssel ugyanis rengeteg szituációban járhatunk így jobban. Lássunk néhány alapelemet arra, hogy milyen gesztusokkal, mozdulatokkal vagy más cselekvésekkel tudunk magunkról minél pozitívabb benyomást kialakítani az interjú során!
-
Hogyan pózolj ha fotóznak
Szeretnél jól kinézni a képeken, de általában elégedetlen vagy az eredménnyel? Használd alábbi tippjeinket, hogy tökéletes Facebook-méltó képeid legyenek.4
|
Hozzászólások (új hozzászólás írása)
mutatják meg az Ember milyenségét, helyeslem, így igaz.
Köszönöm, hogy hozzászólhattam.,
Czakó Erzsébet, Békés Megye, Mezőkovácsháza, 11.12.28. BUÉK !
Igen is tudjuk azt,,hogy a szinek,mutatják az emberek milyenségét.
Nem csak a szinek,hanem a horoszkop is rá mutat a z emberekre.
Ez régi meg tapasztalásom. T. Bnéé
Szólj hozzá
Ahhoz, hogy a cikkhez hozzá tudj szólni, regisztrált felhasználónak kell lenned.