Kézzel készített karácsonyi díszek
A Télapó majd a Jézuska és az angyalkák varázslata , a dekorációk, betlehemezés és természetesen az ajándékok mind elkápráztatják őket. Az ünnep ugyanakkor a családról szól, az egymással való törődés és szeretet ünnepe. Csodálatos időtöltés ha valamit együtt alkothatunk a gyerekekkel. Készíthetünk személyes ajándékokat szeretteinknek, barátainknak, így felemelőbb és szeretetteljesebb lesz az ajándékozás. Az alábbiakban néhány érdekes ötletet mutatunk be, amelyeket a gyerekekkel együtt vihetünk végbe.
Készítsünk fenyőtoboz díszeket

Ezt egyszerű kivitelezni és kíválóan alkalmas egy kisgyerek is a feladatra. Egyszerűen csak össze kell gyűjteni különböző méretű fenyőtobozokat.
Ha környezetedben nincsenek fenyőfák, könnyen megvásárolhatod bármilyen virág vagy dekorációs, kézműves boltban.
Tegyünk a csúcsára egy kis ragasztót, majd tegyünk rá akasztót, amelybe szalagot fűzünk, fújjuk be csillámmal és máris van egy csodálatos karácsonyfa díszünk.
Ünnepi tányéralátétek karácsonyi képeslapokból

Ez a tevékenység nagyszerű módja annak, hogy a korábbi karácsonyi képeslapokat felhasználd. Szükséged lesz régi képeslapokra, kartonpapírra, ragasztóra és átlátszó lehúzós papírra (fényessé, vízhatlanná és könnyen letöröljhetővé teszi a tányéralátétet).
Helyezzük a kartonlapra a képeslapokat és alakítsunk ki egy elképezelést, ahogyan ezeket szeretnénk egymás mellé ragasztani. Ha szükséges kivághatunk is a képeslapokból. Ha összeálltak a darabok, ragasszuk a kartonra.
Most vágj le az átlátszó lehúzósból egy, a kartonnál nagyobb darabot és ragaszd rá a képeslapos kartonra.
Kezd a széleknél és így ragaszd rá óvatosan az egészre. Ugyanígy a karton alját is ragaszd be.
Cukorka botocska szívek

Ez egy újabb kreatív házi készítésű dísz, amit könnyeb elvégezhetnek a gyerekek is. Szükséged lesz cukorka botra, szalagra és arany zsinórra.
Minden szivecskéhez 2 cukorka bot szükséges. Fektessük le kettessével egymással szembe a botokat, hogy szív formája legyen. Kössük össze piros szalaggal a szív felső és alsó csücskeit.
A piros szalagra köthetsz egy kis arany szinű zsínórt, amivel felakaszthatod a fára vagy ablakra, ajtóra.
Gyönyörű, csodálatos emlékeket készíthetünk a gyerekekkel, csak időt kell szánjunk rá. Biztosan élvezni fogjuk, ráadásul a gyerekek ezzel is csak ügyesednek és mókásnak fogják találni a játékot.
Jó szórakozást és sok boldog együtt töltött időt!
Szólj hozzá a cikkhez!
Kapcsolódó témák
-
Modern karácsonyfák
A legtöbb család a klasszikus zöld karácsonyfát választja az ünnepekre, de ez nem jelenti azt, hogy néha nem érdemes megfontolnunk egy-egy modern megoldást is. Lássunk néhány ötletet ezekre! -
Színek és hangulatok téli otthonunkban
A hideg hónapok ünnepélyes varázsát nemcsak a természetben fedezhetjük fel, hanem otthonunkban is megteremthetjük. Alig néhány, színben jól megválogatott, dekorációval becsempészhetjük szobáinkba a tél, a karácsony és az új év békés hangulatát. -
Hogy élheti túl a gyökeres karácsonyfa az ünnepeket
Sajnos a statisztikák azt mutatják, hogy átlagosan csak minden második gyökeres karácsonyfa éli túl az ültetést. Hogy az örökzöld fa tovább díszíthesse kertünket karácsony után is, vegyük figyelembe a következő tippeket: -
Egyedi kézműves ajándékok Valentin-napra
Csodálatos kézzel készített ajándékok tehetséges kézművesektől a szerelmesek napjára! -
Karácsonyi fenyőválasztás: Fenyőfatípusok és jellemzőik
Sokszor nehéz eldönteni, hogy milyen fenyőfajtát is válasszunk Karácsonyra. Íme, néhány információ a legnépszerűbb fajtákról! -
Sikkes tavaszi lakberendezés
Költöztessük be az üde tavaszt otthonunkba is! A következő terek és lakberendező ötletek ezt a tiszta, vidám életérzést idézik. -
Művirágok selyemből, fából, fémből
Sokan vannak vele úgy, hogy nem igazán van idejük arra, hogy virágokat nevelgessenek. Ennek oka lehet tényleges időhiány, de előfordulhat az is, hogy egyszerűen elfelejtjük az öntözést. Ilyenkor egy lehetséges megoldás a művirág, de csakis az ízléses fajta. -
Bögremustra - a legkedveltebb bögrefajták
A bögrék a mindennapjaink részei. De mért ne dobhatnák fel a reggeleinket a forró italok tartása mellett is valamivel. Legyenek egyediek, viccesek, kedvesek, vagy emlékeztessenek olyan dolgokra, melyektől jobban érezzük magunkat. -
Ajándékok, dekorációk emlékekkel
Az egyik legötletesebb és legjobban bevált ajándék, amikor emlékeket adunk, vagy azoknak lenyomatait. Magyarul a fényképek ajándékozása mindenképpen jó ötlet, csak nem mindegy, hogy hogyan „tálaljuk” a meglepetésünket. -
9 sikkes cserépdíszítési módszer
Egyedi cserepeket készíteni igazán nem nagy ördöngösség. A legtöbb esetben nincs is másra szükségünk, mint egy ki türelemre- de persze azért nem árt, ha kézügyességünk is van. Munkára fel, csináljunk vidám virágházakat! -
11 dolog a stílusos asztalterítéshez, amelyről gyakran megfeledkezünk
Az életben megannyi különleges alkalom nyílik az ünnepi asztalterítéshez - családi és vallási ünnepek, vendéglátások, rendezvények. Ilyenkor gondolnunk kell olyan asztalkiegészítőkre is, amelyek szebbé és kényelmesebbé teszik az étkezést. -
Fehér karácsony a lakásban
A lelki tisztaság és a béke színe a fehér, ezért is vágyunk annyira "fehér karácsonyra". Ha a kinti táj nem is, de otthonunk átveheti ezt a hangulatot.
Így hasznosítsd újra a pet-palackokat!
Erdély 10 legszebb úti célja
A legszebb magyarországi vízesések és vízi zúgok
13 gyönyörű alkalmi konty
Lakberendezési ötletek az ebédlőhöz
9 rejtett allergén a lakásban
Így erősítheted a körmeidet házilag!
8 baj, amit az alváshiány okozhat
Milyen a tökéletes ebéd?
Veszélyes lehet a tampon: A toxikus-sokk szindróma
Így hasznosítsd újra a pet-palackokat!
9 rejtett allergén a lakásban
8 tipp a cukorbetegek mindennapjainak megkönnyítésére
Egyszerű sport tippek a mindennapokban
Villámtippek veszekedések gyógyítására
Veszélyesek lehetnek a vízparti kirándulások!
Te megosztod az életedet? A viselkedésed igenis kiszámítható!
Hogyan kerüld el a leszokás utáni túlsúlyt?
6 tulajdonság, amivel a munkaadók álma lehetsz
Zsiráfcsont a kertben, pingvin a troli megállóban: érdekes és vicces tények a Fővárosi Állatkertről
Egyszerű sport tippek a mindennapokban
Hogyan kerüld el a leszokás utáni túlsúlyt?
8 tipp a problémamentes utazásért
Mire való a gyász folyamata?
Babát vár a méhátültetett nő
Miért élnek tovább a nők?
Így kell tökéletes kávét főzni! Extra tippek az ízesítéshez is
Szőrtelenítő borotválás piros pöttyök és irritáció nélkül
Hogyan (ne) büntessük a gyereket?
Molettek és szexisek: lesd el a sztárok öltözködési tippjeit!
- Amit ne hagyj ki, ha Manhattanben jársz
177 olvasónak tetszik - Tudd, mit eszel! A legveszélyesebb E-számok 99
- Egyedi stílusú felhőkarcolók 33
- 7 ráktünet, amit a férfiak figyelmen kívül hagynak 29
- Kiket kerülj el a társkeresőn? 18
- A stroke tünetei 16
- A lovagiasság 6 alapszabálya 9
- Hogyan csökkentsd a kalóriabevitelt? 7
- Így lehetsz jó pasi 50 fölött 6
- 5 egészségügyi baj, amit a kényelmetlen cipő okozhat 6
Kézműves termékek
Aranycerna terméke |
Szinalko terméke |
Vicces
- Házibuli, kizárólag felügyelettel - ha te is tini anyuka vagy
- Zsiráfcsont a kertben, pingvin a troli megállóban: érdekes és vicces tények a Fővárosi Állatkertről
- Az elszántak fizikai és intellektuális sportja: a fajfenntartás
- Hófehérke falánk volt? - Női mesealakok nagyító alatt
- Vicces módszerek a szomszédod bosszantására






































