Pénzre van szükséged, hogy pénzt kereshess! - Karrierépítés ma Magyarországon

Írta:

“Annyira ügyes vagy, miért nem ezzel foglalkozol fő állásban?” Bárcsak lenne annyi millióm, ahányszor ezt a kérdést már megkaptam az elmúlt évek során. Azonban a válasz összetett és bonyolult lenne, így a reakcióm általában arra korlátozódik, hogy nincs rá lehetőségem. Az igazság pedig nem is áll olyan távol ettől a választól. Magyarországon ugyanis az a furcsa helyzet áll fenn, hogy pénzre van szükség ahhoz, hogy pénzt kereshess, és munkára, hogy dolgozhass.

Ahhoz, hogy ezt a feltevést megindokolhassam, úgy gondoltam érdemes lenne kikérni a társadalom véleményét, így indítottam egy nyílt kérdőívet*, melyben a hazai karrierépítés lehetőségeire kerestem a választ. Megleptek-e az eredmények?

Sajnos nem!

Az első szembetűnő tény az volt, hogy a válaszadók több mint 90%-a a női nemből került ki. Erre az adatra több indok is felmerülhet, mint a női egyenjogúság kérdése a munkaerőpiacon, vagy a nők létszámfölénye a népességi adatokban, esetleg az, hogy a férfiak kevésbé merik elismerni, hogy a karrierjük megrekedt vagy kisiklott. Ez utóbbi következtetést az alapján vontam le, hogy számos férfi ismerősöm panaszkodását hallgattam végig pályafutásom során, akik nem érezték igazságosnak a jelenlegi pozíciójukat, mégis, a kérdőívem publikálásakor csupán páran reagáltak a válaszaikkal.

Életkor tekintetében a fiatalabb generációk voltak előnyben, a legtöbb választ a 20-as és 30-as korosztály adta, a többség pedig az alkalmazotti szférában tevékenykedik.

Az első eredmény, ami valamelyest meglepett, hogy a válaszadók több mint 43%-a főiskolai végzettséggel rendelkező volt. Hiszen, ha pár álláshirdetést végig görgetünk a legkeresettebb szférákban, láthatjuk, hogy a diplomával rendelkezők jobb esélyekkel indulhatnak, mint az alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkezők. Ekkor felrémlett egy régi tanárom szarkasztikus megjegyzése, miszerint a diploma itthon egyenértékű lenne a mellékhelységben használt papírral. Tényleg ennyire elkeserítő lenne a helyzet?

A további eredményekből kiolvasható volt, hogy a válaszadók többsége nagyvárosban él, a havi jövedelme nem haladja meg a 200.000 forintot, és hogy többnyire nincsenek megelégedve a keresetükkel, illetve a jelenlegi pozíciójukkal.

Sajnos várható volt az is, hogy a válaszadók közel fele nem abban a szférában dolgozik, ami a végzettsége. Mivel a kérdőív készítésekor számítottam erre az eredményre, így a későbbi kérdéseimbe kitértem a miértekre is. A válaszadók többsége a kevés munkalehetőséget, az alacsony béreket és az irreális elvárásokat jelölte meg, arra a kérdésre, hogy miért nem tudnak abban a szférában elhelyezkedni, ahol szeretnének.

És hogy mely szakmákban a legnehezebb érvényesülni? A válaszadók többsége a magánvállalkozásokat, az egészségügyet, a kommunikáció- és médiatudományt, illetve a marketinget jelölte elsősorban, majd a kereskedelmet és a közgazdaságot, végül pedig minden egyéb szakmát. Arra a kérdésemre, hogy vajon miért nehéz ezeken a területeken elhelyezkedni, azokat a válaszokat kaptam, hogy túl zárt a szféra, vagy, hogy irreálisak a körülmények, illetve, hogy magasak az elvárások.

Összességében a megkérdezettek több, mint 57%-a úgy vélte, hogy nem lehetséges Magyarországon a karrierépítés, és csupán 22% válaszolta azt, lenne rá esély. Tehát a feltevésemre magyarázatot adva a következőket gondolom. Ahhoz, hogy azzal foglalkozhass, amit szeretnél, szükséges a megfelelő iskolai végzettség. Ha ennek meglétében nincs lehetőséged elhelyezkedni egy vállalkozásnál, választhatsz más pályát, vagy azt, hogy magánvállalkozásba fogsz. Ez utóbbihoz azonban szükséges a megfelelő alaptőke, amit csak akkor tudsz kitermelni, ha dolgozol. Azonban, az esetek többségében az alulfizetettség és az időhiány miatt nem lehetséges egy főállás mellett beindítani a saját vállalkozást.

Tehát lehetséges-e ma Magyarországon a karrierépítés? Mivel járnak előttünk páran pozitív példával is, ezért a válasz igen, de rengeteg idő, energia és lemondás szükséges hozzá, hogy elindulhass a siker felé vezető úton. A kérdés csupán az, hogy a munkaerőpiac mikor ocsúd fel a jelenlegi helyzetéből, és veszi észre, hogy a kereslet és kínálat teljes mértékben eltér egymástól. Csupán pár feltétel módosításával, nyitottabb hozzáállással, és kiemelkedőbb lehetőségekkel optimalizálható lenne a mai állás.

*A kérdőív válaszok itt tekinthetőek meg

Kép forrása: Neirfys/depositphotos.com