Hogyan készítsünk papírsárkányt?
Hozzávalók
A sárkánykésztéshez szükségünk lesz erős papírra, kreppszalagra, ragasztóra, nádpálcára, egy vastagabb botra és egy jó néhány méter hosszú zsinórra. Minél magasabbra szeretnénk engedni a sárkányunkat, annál hosszabbat szerezzünk be belőle. Díszítéshez jó, ha van nálunk filctoll, színes ceruza vagy bármi más hasonló eszköz is.
Forma kialakítása
Először is el kell döntenünk, hogy milyen formájú papírsárkányt szeretnénk készíteni. A hagyományos forma a deltoid, de létezik négy-, öt- vagy többszögű sárkányforma is. Ha az eredeti, deltoid formát szeretnénk, akkor azt rajzoljuk meg, majd néhány centi ráhagyásával vágjuk körbe a papírunkat.

Váz
A sárkány vázát a deltoid oldalain körbefutó, vagy a szemben lévő szögeket összekötő nádpálcák adják. Az is jó, ha mindkettőt egyszerre választjuk, és a metszéspontnál erősen összekötjük a pálcákat egy zsinórral. A pálcákba a találkozási pontoknál érdemes előtte vájatot készíteni, hogy könnyebben egymásba simulhassanak.
Sárkány teste
A sárkány teste ezzel nagyjából el is készült, már csak az elemeket kell összeilleszteni. A vázra fektessük rá a papírt, majd a ráhagyásokat a vázra hajtva ragasszuk gondosan hozzá a nádhoz. Fontos, hogy erős ragasztót használjunk, másként a szél nagyon könnyen kárt tehet a sárkányunkban és akár az egész szórakozásunkat meghiúsíthatja.
Eresztő madzag
A madzag nagyon lényeges eleme a sárkánynak, ha ugyanis valamit nem jól csinálunk, akkor gond lehet a sárkányeresztéssel. A madzagot vezessük át a sárkány felső három csúcsán és ragasszuk oda az oldalakhoz, majd a zsinórt erősítsünk a pálcák találkozási pontjához: ezen keresztül húzzuk és irányítjuk majd a sárkányunkat.
Eresztő bot
A madzagnak sok méter hosszúnak kell lennie, mivel a fák vagy a házak fölé kell majd érnie használat közben. Hogy ne bogozódjon össze, ezért érdemes már az elején egy vastagabb rövid botra feltekerni a madzagot, amit eresztéskor majd fokozatosan letekerhetünk. Az eresztő bot ezen kívül a kényelmesebb fogást is biztosítja majd.
Sárkány farka
A sárkányunkat érdemes minél látványosabban díszíteni, mivel a magasban a nagy és színes megoldások mutatnak majd igazán jól. Ezért krepp papírból vágjunk színes csíkokat, amiket erősítsünk a deltoid forma sarkaihoz. Az alsó résznél hagyhatunk hosszabb, látványosabb részt is, ezt a farkat fogja maga után húzni az égen.
Díszítés
A sárkány testét is díszíthetjük: rajzolhatunk rá, vagy kiszínezhetjük, vagy akár csak egy magasból is jól látható, mosolygó arcot is rajzolhatunk neki. A tulajdonos gyerek nevét is jó ötlet lehet ráírni, nagyon jól mutat majd repülés közben. Annyi fontos, hogy erős és látványos színekkel és vastag vonalakkal dolgozzunk.
Feleresztés
A sárkány feleresztéséhez legalább két emberre van szükség. Az egyik a sárkány testét tartja, és azzal fut a szél irányával ellentétesen, majd egy erősebb áramlatra elengedi. A másik pedig az eresztő botot tartja a kezében, arról letekerve néhány métert, majd a felengedés után mindig enged hozzá, hogy a sárkány minél magasabbra szállhasson.
Szólj hozzá a cikkhez!
Kapcsolódó témák
-
Tavaszi kézműves projektek
Vidítsd fel lakásodat vagy készíts egy kedves és egyedi ajándékot a következő kézzel készített dekorációk segítségével! -
Sikkes kézzel készített öltözetek a meleg szezonra
Minden nő gardróbjában lennie kell olyan különleges ruhadaraboknak is, amelyek egyedi stílusra vallanak. A következőkben olyan sikkes kézzel készített ruhadarabokat mutatunk be, amelyek különlegessé teszik megjelenésünket az idei meleg szezonban! -
Lakberendezés kézműves tárgyakkal
Érdemes olyan dísz- és használati tárgyakkal körülvenni magunkat, amelyek egyedi bájt kölcsönöznek otthonunkat. Lássunk most néhány csodás kézműves alkotást! -
Így készíts szappant házilag
Egyre inkább elterjedőben vannak a házi készítésű kozmetikai termékek, nem csoda, hisz így biztosan tudjuk, mi van benne, nem tartalmaz-e esetleg számunkra allergizáló, káros anyagokat. -
15 elbűvölő egyedi ékszer nyárra
Dobd fel megjelenésed és kedved egy klassz kézműves ékszerrel! Az alábbiakban erre adunk tippeket: -
Konyhai kézműves tárgyak mustrája
Stílusos és praktikus konyhai kellékek és díszek tehetséges alkotóktól, hogy a konyhában eltöltött időben is hangulatos tárgyak vegyenek körül! -
Madárkás kézműves ékszerek
A madár szimbólumot nemcsak kedves mivolta miatt szeretjük, hanem mert egy igazán magyaros mintáról van szó, amely felvidítja és személyesebbé teheti kiegészítőinket. Lássunk most néhány gyönyörűséges madárkás ékszert! -
Magyaros kézműves kiegészítők
Tedd egyedien hangulatossá megjelenésed egy igazán magyaros kiegészítővel! A következő kézzel készített darabok többek közt mezőségi, kalocsai, és matyó motívumokat is tartalmaznak! -
Kézműves ékszer mustra
Már rég nem csodálta meg senki az ékszereidet? Talán ideje lenne újítani, és néhány igazán egyedi, csodás darabot beszerezni! A következő kézzel készített ékszereket épp ezért gyűjtöttük most össze: -
Zabálnivaló kézműves ékszerek
Pizza szelet a füledben, csokoládé bonbonok a csuklódon? Miért ne! Tekintsd meg a következő vidám, kézzel készített kiegészítőket, melyeket a gasztronómia világa ihletett. -
Fülbevalók házilag
Fülbevaló szinte bármiből lehet, csupán azt kell szem előtt tartani, hogy mekkora a súlya az adott tárgynak. Lássunk néhány ötletes fülbevaló készítési módszert! -
Sikkes kézműves tárgyak csipkével
A nőiesség és kifinomultság egyik szimbóluma a csipke. Nemcsak ruhadarabjainkon és kiegészítőinken jelenhet meg, hanem otthonunk finom díszei is lehet. Lássunk néhány gyönyörű kézműves alkotást - csipkével!
Erdély 10 legszebb úti célja
A legszebb magyarországi vízesések és vízi zúgok
13 gyönyörű alkalmi konty
Lakberendezési ötletek az ebédlőhöz
Így erősítheted a körmeidet házilag!
Gyönyörű kertek és kültéri pihenők
8 baj, amit az alváshiány okozhat
8 tipp, hogy legyőzd a cukor iránti sóvárgást
Hogyan szárítsd tökéletesen a hajadat?
Még mindig az exedet szereted?
8 tipp a cukorbetegek mindennapjainak megkönnyítésére
Egyszerű sport tippek a mindennapokban
Villámtippek veszekedések gyógyítására
Veszélyesek lehetnek a vízparti kirándulások!
Te megosztod az életedet? A viselkedésed igenis kiszámítható!
Hogyan kerüld el a leszokás utáni túlsúlyt?
A szerelem nem elég: 7 eset, amikor jobban teszed, ha szakítasz
Szívós balkonnövények tűzforró erkélyekre: szinte elpusztíthatatlanok
Így pótold bőröd folyadékhiányát belsőleg!
6 tulajdonság, amivel a munkaadók álma lehetsz
Egyszerű sport tippek a mindennapokban
Hogyan kerüld el a leszokás utáni túlsúlyt?
8 tipp a problémamentes utazásért
Mire való a gyász folyamata?
Babát vár a méhátültetett nő
Amit nyáron meg kell tenned a szép bőr védelmében
8 hasznos tanfolyam pároknak
7 tipp, hogy tökéletesen nézz ki a fesztiválokon
8 étel, amiből nem érdemes biót venned
A föld ökológiai egyensúlya felborul! Mi a jövőkép?
- Amit ne hagyj ki, ha Manhattanben jársz
177 olvasónak tetszik - Tudd, mit eszel! A legveszélyesebb E-számok 99
- Egyedi stílusú felhőkarcolók 33
- 7 ráktünet, amit a férfiak figyelmen kívül hagynak 28
- Kiket kerülj el a társkeresőn? 18
- A stroke tünetei 16
- A lovagiasság 6 alapszabálya 9
- Hogyan csökkentsd a kalóriabevitelt? 7
- Így lehetsz jó pasi 50 fölött 6
- 5 egészségügyi baj, amit a kényelmetlen cipő okozhat 6
Kézműves termékek
MonaCrafts terméke |
vmorsy terméke |
Vicces
- Házibuli, kizárólag felügyelettel - ha te is tini anyuka vagy
- Zsiráfcsont a kertben, pingvin a troli megállóban: érdekes és vicces tények a Fővárosi Állatkertről
- Az elszántak fizikai és intellektuális sportja: a fajfenntartás
- Hófehérke falánk volt? - Női mesealakok nagyító alatt
- Vicces módszerek a szomszédod bosszantására






































