Gyógyító simogatás – az érintés hatásai
Nem véletlenül ragaszkodunk anniyra a testi érintéshez, egész életünkre kiterjedő hatásai lehetenek, és egész életünket befolyásoló következtetéseket vonhatunk le az ilyen mozdulatokból!
Magzati kor
Ha megfigyeljük a terhes nőket, a várandósságnak már nagyon a kezdeti szakaszában simogatják a hasukat, ahol a kisbabájuk fejlődik. Ösztönösen csinálják ezt, akár még akkor is, amikor maguk sem tudják még, hogy nemsokára gyermekük lesz.
A kis magzatok ezzel máris megkapják az első érintésüket: egyrészt anyukájuk simogató keze által, másrészt pedig az őt körülvevő környezet érintése által, amely mozgás hatására még jobban körülöleli őket. Koraszülötteknél például elterjedt gyakorlat, hogy a szülők ha tehetik, simogatják őket, attól ugyanis jobban fejlődnek és gyorsabban megerősödnek.
Kisbabák
Ösztönösen megsimogatjuk a kisbabákat ha ügyesek valamiben, vagy egyszerűen csak mert annyira aranyosak. Simogatjuk a fejüket, a kezüket, a hasukat, és megérintjük őket akkor is, amikor felvesszük őket. A kisbabák kifejezetten vágynak a hozzájuk közel állók érintésére, simogatására, úgy hatnak rájuk, mint a kedves szavak.
Ha fáj nekik valami, vagy ha megijedtek, akkor ösztönösen odabújnak egy felnőtthöz, nekik ugyanis az érintés még védelmet is jelent. Jó-néhány elmélet szerint azok a kisbabák, akinek a szülei kifejezetten sokat simogatják meg a gyereküket, ott a kisbaba gyorsabban és problémamentesebben fejlődik, egészsége jobb lesz az átlagnál és kiegyensúlyozottabb személyiség fejlődik belőle.
Ölelés
Az ölelés közelebb hozza egymáshoz a feleket, gátakat, falakat rombolhat le közöttük. Magyarországon nem sok helyen jellemző, hogy barátok öleléssel köszöntsék egymást, vagy ezt a gesztust használják búcsúzásra, de Amerikában például kifejezetten ez a bevett gyakorlat.
Öleléskor az emberek behatolnak egymás intim szférájába, aminek köszönhetően emberileg is jobban rá tudnak hangolódni a másikra. Az ölelés segíti a lelki harmóniánk megőrzését, erősíti az összetartozást az ölelkező felek között és jó hangulatba hozza a feleket. Egyszóval javítja az általános kedélyállapotot, így mindenképpen érdemes gyakran csinálni, és ha keveset csináltuk eddig, akkor most ideje rászokni.
Gyógyító simogatás
Beteg gyerekeket nem véletlenül visznek állatsimogató programokra. Ha megsimogat egy állatot, azzal sajátos kontaktusba lép. Ez segíthet akár konkrét betegségekből való felépülésben is, de mindenképpen hasznos eszköz lehet akkor is, ha a beteg nehezen barátkozik, túlságosan zárkózott és nehezen teremt kapcsolatot.
Az állatok simogatása feloldja ezeket a feszültségeket és segít lebontani a gátakat. Állatkertekben, vadasparkokban is sokszor találunk állatsimogatókat, ahol a kisgyerekek tapintással is kapcsolatot teremthetnek az állatokkal.
HirdetésHa érdekesnek találod, klikkelj rá!
Érintés pároknál
Pároknál gyakran
tapasztalhatjuk, hogy már nem is veszik észre, mégis sokszor
véletlenszerűen megérintik egymást. A férfiakra jellemző, hogy
a párjuknak azt a testrészét érintik meg előszeretettel, amelyik
a legjobban tetszik nekik. Ha például ez a női fenék, akkor
szinte biztosak lehetünk abban, hogy a férfi néha-néha
megpaskolja majd finoman a nő fenekét.
A kapcsolat
érzelmi és szexuális mélységére és összhangjára is lehet
következtetni a mozdulatokból: ha gyakran érintik meg egymást, az
azt jelenti, hogy harmonikus kapcsolatban élnek. Ha az egyik néha
ösztönösen elhúzódik az érintéstől, akkor viszont az
valamilyen problémára utalhat, esetleg átmeneti harag lehet a
háttérben. Ha egy pár már alig ér egymáshoz, az az elhidegülés
egyik fontos jelének számít.
Érintés flörtölésnél
Az érintés mindig a
szimpátia jele: azt az embert érintjük meg, amelyik tetszik. Ha
tehát azt tapasztaljuk, hogy a flörtpartnerünk néha csak egy
pillanatra is de hozzánk ér, akkor valószínűsíthetjük, hogy
nagyon tetszünk neki, és nem csak a kellemes beszélgető partnert
látja bennünk, hanem a vonzó nőt is.
Ha finoman
jelezni szeretnénk a másiknak, hogy ő is tetszik nekünk, akkor
egyszerűen csak lazán simítsuk végig a kezét egy olyan
pillanatban, amikor a szituáció úgy hozza. Meg fogjuk látni, hogy
a másik máris felbátorodott, azonnal fogja a jelet és még
hevesebb udvarlásba kezd.
Saját testrészeink
Sokszor használjuk azokat a gesztusokat, amikor saját testünk részeit érintjük meg, vagy simogatjuk meg. Ha például egy nőt rövidebb szoknyában látunk, és észrevesszük, hogy ülő helyzetben a bokáját simogatja, vagy csak finoman megérinti, szinte biztosak lehetünk benne, hogy elégedett lába, különösen a bokája formájával.
Ha valaki a derekát vagy dekoltázsát simítja végig, akkor ugyanez igaz a derékkal illetve dekoltázzsal kapcsolatban.
Hosszú ölelkezés
Ha a párok sokat és sokáig ölelkeznek, az kifejezetten jó hatással lehet a kapcsolatukra. Erősíti ugyanis a „MI” tudatot, mivel összefonódva egy összetartozó egységnek érzik magukat. Megszűnik ilyenkor a különálló én és az ő, és erősödik az összefogás.
Az ölelést gyakran alkalmazó párok összetartóbbak, a férfinél erős az óvó-védő hozzáállás, de egyben megnyugvást is keres a nő karjaiban. Ezért aztán ajánljuk, hogy mindenki tegyen egy próbát: figyelje meg a körülötte lévő párokat: vajon megölelik/megérintik egymást? Rengeteg információt kiolvashatunk egy ilyen kis mozdulatból is.
|
Hozzászólások (új hozzászólás írása)
Ehhez a cikkhez még nem szóltak hozzá. Legyél te az első hozzászóló!
Szólj hozzá
Ahhoz, hogy a cikkhez hozzá tudj szólni, regisztrált felhasználónak kell lenned.