Viszont egy kérdés folyamatosan ott lebeg a szemünk előtt: mindezt nem tudnánk egy „normális” párkapcsolatban, vagy egy házasságban megvalósítani?

Miért választják néhányan a nyitott kapcsolatot?

Azok, akik a nyitott kapcsolatot választják, leginkább a következőre hivatkoznak: hogy nem lehet birtokolni a másikat, meg kell hagyni mindenki személyes terét, stb. Ebben tökéletesen igazuk is van, viszont abba nem gondolnak bele, hogy ez megvalósítható úgy is, ha nem keresik mások oldalán is a boldogságot. Sokan félresiklanak ott, mikor azt mondják, egy ember mellett nem tudnak szabadok lenni, szükségük van más impulzusokra is, nem elég az, amit a párjuktól kapnak. Az, hogy szerintük több öröm lenne az életükben, ha olykor más-más ember karjaiban kötnének ki, csak azt mutatja, hogy a boldogságot kívülről várják, önmaguktól nem lennének erre képesek.

Önbecsapás és illúzió

Egy férfi (vagy nő) leül beszélgetni a párjával. A kapcsolatukról elmélkednek. Az egyik fél elmondja, habár még mindig nagyon szerelmes, úgy érzi, jobb lenne, ha néha másokkal is együtt lennének. Bizonygatja, hogy a házasságuk tökéletes, de olykor mégis másra vágyik, és azért mondja ezt el, mert egy kapcsolat alapja az őszinteség és a tisztelet, így ez egyenesebb, mintha titokban félrelépne. A párja átgondolja, és belemegy az önbecsapás játékába, mert nem akarja elveszíteni a szerelmét. Inkább tűri, és elfojtja az érzéseit és a haragját, csak hogy megtartsa kedvesét.

Eltelik hosszú idő és a kilengések megszokottá válnak, mindketten belenyugszanak a helyzetbe. Bizonygatják másoknak és önmaguknak, hogy ez így jó – talán el is hiszik, mert el akarják hinni- de legbelül tudják, ez nem az igazi. Csakis egyetlen esetben lehet az: ha nincs szerelem, de van egy jó nagy adag félelem. Félelem a magánytól, hogy egyedül maradnak, hogy nem lesz senki, aki átölelje őket akkor, amikor éppen arra lenne szükségük. Kell egy biztosíték, hogy valaki életük végéig mindig mellettük lesz.

Mondják, hogy a szerelem egy birtokló érzés. Ezzel nem is vitatkozik senki, ez tény, ilyen az emberi szív. Kérdés, ha hiányzik belőlünk a birtoklási vágy, akkor az már nem is szerelem? Ez nem teljesen igaz, ugyanis ehhez az érzéshez hozzátartozik az is, hogy hagyjuk a párunkat szárnyalni. Nem kell lánc, nem kell kalitka. Viszont az, hogy más ágyába is beengedjük a párunkat, ott már baj van.

„A házasság alapja a kötődés és az elköteleződés”

Az, hogy ki miért választja ezt az életformát, annak hátterében számtalan ok húzódhat meg. Sokszor még maga az érintett se tudja pontosan megmondani, mi a konkrét ellenérzése a monogám kapcsolatokkal, csak a sors mindig úgy hozza, hogy folyton más gyújtja lángra.

„Aki nyitott kapcsolatra vágyik, az nem képes a teljes elköteleződésre. Ennek oka lehet egy még le nem zárt szerelem, félelem a kötődéstől vagy az új pár esetleg nem teljesen a megfelelő számára. A probléma hátterének megértése, tudatosítása után újra nyitott lehet az illető.”- magyarázza Gazdag Enikő, pszichológus.

Sokat vitatott kérdés, hogy az ember alapvetően monogám, vagy esetleg poligám. Ha körülnézünk állatvilágban, csak elvétve találunk olyan fajokat, amelyek egyetlen társat választanak maguknak. Gyakran hallani olyan elméleteket, hogy mi nem tartozunk az előbbi csoportba, csupán a társadalmi normák alakítottak minket hűségessé.

„Amíg egy kapcsolatban a fontosabb igények kielégítődnek, addig a felek nem vágynak másra, újra. Ha ebben változás áll be, és valamelyikük hiányol bizonyos dolgokat, pl. szexualitást, kommunikációt, stb., akkor lehet az egyik megoldás a félrelépés. Amennyiben az egyik fél nem elégszik meg a kapcsolatával, annak mindig oka van, általában egyfajta hiány húzódik a hátterében”.

„Teljesen egyéni milyen személyiség típusokra a jellemzőbb a nyitott kapcsolatok preferálása, de általánosságban elmondható, hogy aki nem meri megmondani a véleményét, valamint fél a konfliktusoktól, az hajlamosabb a „könnyebb” megoldás választására, a félrelépésre. Ők gyakran nem merik felvállalni a véleményüket, problémáikat. Emögött állhat önbizalomhiány, félelem a társ elvesztésétől, az egyedülléttől.”

Felvetődhet a kérdés, hogy ha a felek megegyeznek, működhet-e így hosszú távon egy kapcsolat, vagy házasság. Amennyiben a szerelem már elmúlt, viszont válni nem szeretne a pár –például anyagi okok miatt- akkor akár működhet is, viszont kizárólag csak abban az esetben, ha egyik fél részéről sincs érzelmi kötelék, ugyanis akkor nem fér bele egy harmadik személy.

Még bonyolultabb a helyzet, ha gyermekek is vannak a családban, mivel akkor ők is azt a fajta hozzáállást fogják elsajátítani, amit a szüleiktől láttak. Ezért is tartozunk felnőttként felelősséggel azért, hogy milyen mintát mutatunk nekik!

„Hogy házasságnak lehet-e nevezni azt, ha valaki nyitott kapcsolatban él? Semmiképp sem. A házasság alapja a kötődés, és az egymás iránti elköteleződés. Viszont ha ez nincs meg, előbb-utóbb be fog toppanni a pár életébe a szerelem, egy másik fél személyében. Ez majd próbára teszi őket, és kiderül, az őszinte érzéseket, vagy a látszatot választják.”

Vigaszt nyújt viszont a témában az, hogy olykor hallani olyan szívmelengető történeteket, mikor idős házaspárok életük végéig ugyanolyan hévvel szeretik egymást, mint ifjú korukban. Hogy miképp lehetséges ez?

„ A lényeg, hogy adjuk meg a társunknak a személyes területét, hogy egyik se fojtsa meg a másikat, de emellett fontos az is, hogy egy irányba tekintsenek és legyenek közös céljaik. Igaz, hogy nagyanyáink korában nem volt divatos a válás, még akkor is együtt maradtak, ha a kapcsolatuk romokban hevert. Persze ez se a helyes út, de valahogy náluk sokkal jobban működött az elköteleződés. Viszont ha mindkét fél tud együtt, és egy irányba változni az évek során, valamint megbeszélni minden felmerülő konfliktust, akkor elvileg lehetséges az, hogy életük végéig boldogok legyenek egymással, de rengeteg energia és elszántság kell hozzá.”