Az új munkahely 6 buktatója
Fontos, hogy már az első napokban is légy határozott, magabiztos, de ne feltételezd, hogy mindent tudsz. Legyél szakmailag szerény és befogadó, és különösen figyelj a következőkre.
Beilleszkedés
Minden munkahelyen megvannak a már
kialakult szokások, amiket jobban jársz, ha feltérképezel. Ezért
az első napokban inkább kérdezz meg mindent főnöködtől vagy
kollégáidtól, és kövesd az útmutatásukat.
Ne félj
visszajelzést kérni, mondd el, hogy neked sokat segít, ha főnököd
rendszeresen elmondja, mitől lehetnél minél előbb teljes értékű
munkaerő.
A saját érdekedben legyél inkább nyitott, és igyekezz
minél előbb beletanulni a munkába. Így hamarabb kapsz elismerést,
és máris megtetted a beilleszkedés egyik fontos lépését.
Véleménynyílvánítás
Tartózkodj az olyan
véleménynyilvánítástól, ami sértő lehet például egy
korosztályra, vagy vallási, esetleg politikai nézőpontot
képviselő emberekre nézve. Nem tudhatod, hogy a
beszélgetőpartnered mit tart sértőnek, és mit nem, ezért jobb
kerülni az ilyen helyzeteket.
Ugyanígy tartózkodj attól is, hogy
kollégáidnak minősíted a főnökötöket, vagy esetleg más
kollégát. Sok emberben visszatetszést kelt, ha egy új ember,
mindenféle tapasztalat nélkül elítélő véleményt formál
másokról.
Emellett az is elképzelhető, hogy ők egész egyszerűen
más véleményen vannak, esetleg egy hozzájuk közel álló embert
kritizálsz ok nélkül. Vagy a még rosszabb eset, hogy kritikád
visszajut főnökötökhöz, és kellemetlen szituációban kell
magyarázkodnod elhamarkodott véleményed miatt.
Személyes konfliktus
Valószínűleg lesz olyan ember, akit
jobban, és lesz akit kevésbé találsz majd szimpatikusnak, és ez
utóbbiakkal akár nézeteltérésbe is keveredsz. Vigyázz azonban,
hogy mennyire hagyod elmérgesedni ezeket a konfliktusokat.
Ezeket a
helyzetek jobb minél előbb visszaterelni az udvarias szintre,
bármennyire is nem szimpatikus neked a kollégád. Neked lesz így
könnyebb, mert ez az ember a konfliktus ellenére is ott fog ülni a
szomszéd asztalnál, és esetleg épp közösen kell majd megoldani
egy feladatot.
HirdetésHa érdekesnek találod, klikkelj rá!
Öltözködés
Figyelj oda, hogy ne öltözd se túl,
se alul a kollégáidat. Gyakori, hogy a munkahelyen külön előírás
van a megjelenésre vonatkozólag, így ha azt betartod, nem lehet
gond.
A legjobb módszer az, ha már az interjún,
illetve az első napokon megfigyeled, hogyan öltöznek a többiek,
legyenek azok az interjúztatóid, vagy a folyosón közlekedő
emberek.
Az első hetekben célszerű hivatalos, de nem túl feltűnő
ruhákat felvenni, és kerülni a hivalkodó, esetleg túl rövid
vagy túlságosan kivágott, vagy túl „elvont” öltözékeket,
ezekkel csak azt éred el, hogy nehezebben fogadjanak be a kollégák.
Néhány hét elteltével már úgyis látod, hogy mi elfogadható és
mi nem.
Munkamorál
Látni fogod majd, hogy bár
egyértelműen sok tennivalótok van, abból nem mindenki veszi ki a
részét egyenlő arányban. Vigyázz azonban ennek megítélésében.
Egyrészt mivel még új vagy, ezért nem biztos, hogy pontosan
átlátod, ki mit csinál éppen, így nagyot tévedhetsz a
kritikáddal, amivel könnyen megbánthatsz valakit.
Másrészt pedig
a kollégák munkájának megítélése a főnökötök feladata, nem
a tiéd, így felesleges kivagyiskodásnak tűnhet viselkedésed.
Ha
viszont úgy érzed, hogy neked kell elvégezi a mások lustaságából
származó munkát, akkor ne félj ezt közölni, de figyelj a közlés
stílusára. Mindig legyél együttműködő, és udvarias, ne a
másikat támadd, hanem mondd el neki, hogy neked ezzel mennyit
segítene.
Saját igazad képviselése
Ha kezdő vagy, az még nem jelenti
azt, hogy nem lehet igazad valamiben. Nem mindegy azonban, hogyan
kommunikálod ezt.
Mivel nem ismerheted még a szakma minden egyes
kis részletét, ezért kommunikációdban helyezz nagy hangsúlyt
arra, hogy természetesen lehet, hogy tévedsz, de eddigi tudásod
szerint más a véleményed.
Soha ne félj viszont képviselni magad,
hiszen ha így teszel, akkor egyenrangú félként fognak kezelni, de
nem esel a nagyképűség hibájába sem.
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
-
A csillagjegyedhez illő ideális munka
Vajon mely munkák lennének ideálisak a számodra a csillagjegyed szerint? Tudd meg, személyiségedhez milyen állások illenek a legjobban!
-
Amiket ne kövess el egy állásinterjún
Lehetsz akármilyen tapasztalt, talpraesett, vagy magabiztos, ha az alábbiakat elköveted egy állásinterjún, nagy a valószínűsége annak, hogy sose fogsz hallani róluk többet. Hogy mégis mik ezek az aprónak tűnő bakik, melyek megpecsételhetik a jövődet?
-
Év végi értékelések a munkahelyen
Év végével gyakori, hogy a munkahelyeken értékelik egész éves munkánkat. Ez leggyakrabban úgy zajlik, hogy leül velünk a közvetlen főnökünk, esetleg a HR-es is, és közösen megbeszélitek, hogy mi volt jó eredmény az évben és mi az, ami javítandó terület.2
-
A jó önéletrajz belépő a sikeres interjúra
Önéletrajzunk az első szűrő, amin keresztül a leendő munkáltató megítél bennünket. Ne sajnáljuk ezért az időt rá, készítsük el igényesen és pontosan. Higgyük el, meg fog térülni a ráfordított idő.
-
Így illeszkedj be az új munkahelyedre!
Amilyen nagy öröm új munkát találni, olyan nagy félelem is kísérheti, mivel egy teljesen új közegben, ismeretlen emberekkel kell összezárva lennünk. Jobb esetben nyíltan és kedvesen fogadnak, de előfordulhat, hogy keményen meg kell küzdeni azért, hogy mi is igazi csapattagokká válhassunk.
-
A munkahelyi stressz jelei és megoldásai
Biztosan mindenki volt már stresszesebb a munkahelyén annyira, hogy ez bőven kihatott a munkaidő utáni életére is. Hogy időben felismerd a munkahelyi stresszt, íme néhány jellegzetes tünet és néhány javaslat ezek orvoslására!
|
Hozzászólások (új hozzászólás írása)
Ehhez a cikkhez még nem szóltak hozzá. Legyél te az első hozzászóló!
Szólj hozzá
Ahhoz, hogy a cikkhez hozzá tudj szólni, regisztrált felhasználónak kell lenned.