A nőknél teljesen természetes jelenség, hogy nem zárják magukba szakítás okozta fájdalmukat és érzéseiket, hanem összehívják a barátnőket, akiknek jól kipanaszkodják és kisírják magukat. Hiszen nekik ezt tanították már kislánykoruktól fogva. Kiabálják csak nyugodtan a külvilágba a problémáikat, mert akkor biztosan megkapják a segítő támogatást környezetüktől.

Ezzel szemben a pasik világéletükben azt tapasztalták, hogy nem szabad kimutatni az érzelmeiket, bármi rossz is történjen velük, hiszen az erős, magabiztos férfi imázsába nem fér bele holmi elérzékenyülés. Így nem is csoda, ha a szakítás miatti fájdalmukat sem osztják meg másokkal. Úgy érzik, hogy a végetért kapcsolatot saját magukban kell elrendezni, az okokat egyedül kell kideríteni és felesleges a családot vagy a barátokat traktálni a lelki nyűgjeikkel.

Biztosan te is voltál már olyan helyzetben, hogy szakítottál a pároddal, egy hét elteltével pedig azt hallottad, hogy máris van egy új barátnője. Ilyen szituációkban joggal merülhet fel bennünk a kérdés, hogy csak ilyen keveset jelentettünk az exünknek. Csakhogy a látszat csal.

A férfiak azért létesítenek röviddel a szakítás után új kapcsolatot, mert így próbálják meggyorsítani a gyászfolyamatot, egy új nővel való viszonytól várják, hogy minél hamarabb kihúzza őket az érzelmi gödörből. Ám az így született kapcsolatok a legritkább esetben bizonyulnak tartósnak, ugyanis a fájdalom elmúltával a pasi rájön, hogy nem szerelem volt az, amit érzett, csupán csak felejteni szeretett volna és jólesett a másik törődése.

A pasik gyakran egészségkárosító és életveszélyes tevékenységeket is bevetnek a felejtés érdekében. Ennek a legtipikusabb példája, hogy belevetik magukat az éjszakába, hajnalig buliznak a haverokkal, miközben alaposan felöntenek a garatra. Vagy az életüket veszélyeztetik azzal, hogy hatalmas sebességgel száguldoznak az autójukkal.

Ám talán a legrosszabb, amit tehetnek, ha értelmetlen egyéjszakás kalandokba bonyolódnak. Ez ugyanis arra a célra tökéletesen megfelel, hogy helyreállítsák a megingott önbecsülésüket, de a lelki sebeik begyógyítására nem alkalmasak.

A férfiak egója nem engedi, hogy beismerjék a kapcsolat zátonyra futásában játszott szerepüket. Ők előszeretettel hárítanak, pedig egy párkapcsolat mindig két emberen múlik és lehetetlen, hogy kizárólag az egyik fél hibázzon, míg a másik csupán ártatlan áldozat.

Míg mi, nők néha már túlzásba visszük a magunk okolását, addig a pasiknak idő kell, mire felismerik, hogy bizony ők is ludasak voltak a dologban.

Azt gondolnánk, hogy a szebbik nem tagjai azok, akiket jobban megvisel egy kapcsolat vége, holott a kutatások szerint a férfiak számára keservesebb a gyászmunka.

Hogy miért is? Pontosan azért, mert erősnek és keménynek mutatják magukat a külvilág felé, ezért nem is tudják feloldani a bennük lévő szorongásokat.