Mint annyi minden, a fagylalt eredete is Kínára vezethető vissza. Közel ötezer évvel ezelőtt a kínaiak már készítettek maguknak, illetve elöljáróiknak olyan édességet, amely jég, tej, gyümölcsök leve és néhány fűszer hozzáadása után nagyon is emlékeztethetett a mai fagylaltra.

A hideg édesség Kínából indulva, Indián és az arab térségen keresztül érkezett el Európába. Az európai meghonosodásban nagy szerepet játszott Nagy Sándor: az ő idejében a fagylalt alapvetően csakis a vezéreknek felszolgálandó édesség volt, de kivételes esetekben, például döntő csaták előtt élénkítő és ösztönző szerként adott belőle katonáinak is.

Marco Polo utazásai során szerezte az a hasznos tapasztalatot, hogy nem jeget kell hozzáadni a masszához, hanem a tároló edényt kell lehűteni.

A római birodalom rettegett ura, Néró császár óriási fagylaltkedvelő volt. Az édesség iránti rajongása odáig vezetett, hogy akár több száz kilométerről is hozatott magának jeget a hegyekből, hogy elkészíthessék neki a fagylaltot.

A kedvence a kifejezetten neki kifejlesztett, mézzel, több féle gyümölccsel, ibolyával, fahéjjal és rózsavízzel ízesített fagylaltkülönlegesség volt.

A mai értelembe vett fagylalt feltalálójának az itáliai származású Floresi Procope Couteaux-t tartják. A 17. század közepén kezdte el gyártani a fagylaltokat, amelyeket főleg művészi előadások, vagy táncmulatságok szünetében kínáltak frissítőül a kimelegedett vendégeknek.

Egyik jellegzetes édessége volt a fagyasztott limonádé, ami a mai citromfagyi elődjének számít.

Floresi Procope Couteaux nem sokkal a fagylalt elterjesztése után Franciaországba költözött, ahol szintén nagy erőbedobással dolgozott találmánya népszerűsítésén. Gyakori volt, hogy bűvészbemutatók eszköze is volt a fagylalt, a megfagyasztott édes krémet így a közönség meg is tudta kóstolni. 

A 17. század második felében már minden jó nevű háznál ez volt a leggyakoribb frissítő, Couteaux pedig 1672-ben megnyitotta első nyilvános fagylaltozóját is. 

A fagylalt kezdetben egy nehezen előállított édesség féle volt: a fagylaltgépet folyamatosan tekerni kellett, hogy a hűtés biztosítva legyen. A fagylaltot ekkor még úgy fogyasztották, mint más süteményt: pohárban vagy tányéron szolgálták fel.

1904-ben azonban Charels E. Miches feltalált egy olyan eszközt, amivel a fagylalt hordozhatóvá vált, így séta közben is lehetett fagyizni. Az eszköz ráadásul ehető is volt: így indult világhódító útjára a fagylalttölcsér.

A magyar fagylalt szó eredete a nyelvújítás korából származik. Eredetileg a nyelvújítók a „hideg nyalat” szót kívánták bevezetni a köztudatba, de ez az idő múlásával megváltozott. A hideg szó helyére inkább a „fagyott” szó került és ennek és a „nyalat” szónak az összekapcsolódásából és rövidüléséből alakult ki a mai fagylalt szavunk.

Ennek rövidítése, becézett formája a fagyi, amely már kicsit sem hasonlít az eredeti verzióra. Sőt valószínűleg nyelvújítóink sem szívesen használnák.

Mára a fagylaltból (és tölcsérekből is) már rengeteg ízesítés található, az össze típust talán össze sem lehet számolni. Szinte minden sarkon találunk már fagyizót, ahol kedvünkre válogathatunk.

Igaz, hogy nem írják már fel receptre az orvosok és sajnos ösztönzőként is csak kevesen kapunk ilyen édességet. De nem is betegségre vagy a csaták sikere miatt fogyasztjuk, hanem egyszerűen csak azért, mert annyira finom!