A bababarát hotelek 7 nagy előnye
Sok szülő mondja, hogy ha nyaralni mennek, az nagyon jó – de inkább csak a gyereknek, a szülők ugyanis sokszor jobban elfáradnak, mint otthon. A bababarát hotelek éppen ezen változtatnak, a következő szolgáltatásokkal:
Babaágy
Általában már minden szállodának, sőt kisebb panzióknak is van jó néhány babaágya, amit kérésre a lefoglalt szobába visznek, hogy a kisgyermek egyből elfoglalhassa alvóhelyét, ha szükség van rá.
Kérdezzünk rá, hogy adnak e hozzá ágyneműt, mivel ez nem mindenhol alapszolgáltatás, bár általában az jellemző, hogy ágyneművel együtt érkezik az ágy. Persze érdemes ettől függetlenül még elvinni a gyerek néhány ágy körüli játékát, esetleg takaróját is, hogy este biztosabb legyen a nyugodt elalvás az ismerős környezetben.
Fürdés
Sok szállodai szobába kérhetjük, hogy az esti fürdés procedúráját segítsék például egy kiskáddal. Általában felkészült erre, a gyakorlat azonban azt mutatja, hogy ezt a szülők jóval kisebb arányban veszik igénybe, sokkal inkább választják azt, hogy inkább együtt fürdenek vagy zuhanyoznak a gyerekkel.
Ez is nagy élmény lehet a kicsinek, ami hozzájárul ahhoz, hogy a pihenésre szánt idő biztosan jól teljen mindenki számára.
HirdetésHa érdekesnek találod, klikkelj rá!
Babamenük
A bababarátnak meghirdetett szálláshelyek nagy részén külön babaételekkel is várják a kicsiket. Ezek általában ismert konzerv bébiételek, amik közül a szülő választhat, hogy mit kapjon a kicsi.
Persze ha már nagyobb, és inkább a felnőttek ételeit kéri ő is, akkor nincs szükség ezekre, de kisbabák esetén nagyon hasznos lehet, ha az otthonról is ismerős ételeket kapja.
Ezeknek köszönhetően ráadásul elhárul az veszély attól is, hogy esetleg a pihenésre szánt időben derüljön ki, hogy valamilyen élelmiszerre allergiás a gyerekünk.
Medencék
Ha a szálláshoz fürdő rész is tartozik, akkor egyre gyakoribb, hogy vannak kifejezetten babáknak készített pancsoló rész. Mivel ezekbe a szállodákban sokszor éppen a kényeztető wellness szolgáltatások miatt mennek a fiatal családok, ezért a pancsolók, gyerekmedencék mérete általában kifejezetten nagy.
Sok helyen vannak játékok is, amelyeket a gyerekek vízben használhatnak, hogy még élvezetesebb legyen a program.
Játszótér, játszóház
Egyre több szálloda rendelkezik már komolyabb játszóterekkel, amelyeknek akár zárt formáját is megtalálhatjuk, a játszóházat. Az is gyakori, hogy korosztályonként elkülönítve akár több ilyen játszóteret vagy játszóházat is találunk a hotelben, ahol a kicsik kedvükre szórakozhatnak.
Érdemes igénybe venni ezeket, hiszen a szállodai szobák berendezésekor nem szempont a gyerekbiztonság, így a szobában folyton rendszabályozni kell gyerekünket. A játszó részben azonban mindent szabad neki, így várhatóan sokkal jobban fogja érezni magát.
Gyerekfelügyelet
Ha kifejezetten gyerekbarát a szálloda, akkor gondoskodnak gyerekfelügyeletről. Vagyis ha a szülők kettesben szeretnének lenni, vagy olyan programot szeretnének csinálni, amihez jobb, ha a gyerek nem tart velük, például egy komolyabb túrát a környéken, akkor ideális megoldás, ha a gyermekfelügyeletet választjuk.
Ezek szinte mindig fizetős szolgáltatások, így érdemes előre tájékozódni, hogy mennyibe fog kerülni, és kikalkulálni, hogy mennyi időre is szeretnénk igénybe venni a szolgáltatást.
Babaprogramok
Ha bababarát szállást választunk, akkor szeretnénk mi magunk is pihenni, illetve szeretnénk a kisgyerekünkkel is közösen időt tölteni.
Sok szállodában van olyan lehetőség, hogy vagy rövidebb kiránduló utakat szerveznek, ahova kisbabákat is lehet vinni, vagy sok helyen lehet babaüléssel felszerelt biciklit bérelni, amiben a baba szállítása biztonságosan megoldható.
Sok szálloda mellett van állatsimogató is, ahol a gyerekek közelebbről is megismerkedhetnek a háziállatokkal és azok mindennapi életével.
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
-
6 káprázatos sziget, amit látni kell
Nem csak a történelmi jelentőségük, vagy képeslap-szerű szépségük az, ami a csáberejüket emeli, hanem az is, hogy ezek a szigetek elzártsága miatt sajátságos növény és állatvilággal is találkozhatunk.1
-
7 olcsó családi program ötlet
Ha nem engedhetsz meg magadnak drága hétvégéket, utazásokat, akkor nézz körül, hogy otthon milyen lehetőségek állnak a rendelkezésedre, akár ingyen is. Nem kizárt, hogy jobban fogod magad érezni ezeken a programokon, mint akár egy drága szállodában.1
-
Rám–szakadék, a kalandvágyók kirándulóhelye
Az egyik leghíresebb túrahely a Rám-szakadék. Ez nem véletlen, hiszen itt aztán tényleg olyan terepviszonyokat találunk, mely azoknak a vágyait is maradéktalanul kielégíti, akik nem elégszenek meg az egyszerű erdőjárással.
-
Top 10 álomszép úticél nászutasoknak
Ha nászutat tervezel, vagy egyszerűen soha nem volt még alkalmad elmenni egy igazán romantikus kirándulásra pároddal, akkor érdemes a legjobb úticélok közül válogatni. A következőkben nemcsak romantikus, de kalandos és lélegzetelállítóan szép helyeket mutatunk be, amelyek még édesebbé teszik a mézesheteket.
-
Magyarországi barlangtúrák
Itt a tavasz, ideje kimozdulni. Ha valami különleges kirándulásra vágyunk, akkor látogassunk meg barlangokat, ahol az egészséges mikroklíma mellett még csodálatos sziklaképződményeket is láthatunk.1
-
Kényeztető programok az ünnepekre
Feledjük el a rohanást és a stresszt, töltsük a téli szabadságunkat a meghitt harmónia jegyében, hogy pár órára, esetleg napra, az ünnepek önmagunk kényeztetéséről is szóljon.
|
Hozzászólások (új hozzászólás írása)
Ehhez a cikkhez még nem szóltak hozzá. Legyél te az első hozzászóló!
Szólj hozzá
Ahhoz, hogy a cikkhez hozzá tudj szólni, regisztrált felhasználónak kell lenned.