A „túl jó” szülő átka
A gyereknevelés az egyik legszebb és legnehezebb feladat az életben. Valamennyire mindenkiben él egy kép arról, hogy milyen szülő is szeretne majd lenni-ami persze sosem jön össze teljes mértékben. Nincs olyan ember, aki ne hibázna ezen a téren, ami nem is feltétlenül baj, ugyanis ezekből mind a szülő, mind a gyerek tanul. De mi van akkor, ha valaki annyira igyekszik, hogy átfordul a „túl jó” szülő kategóriába?
Kik azok a „túl jó” szülők?
Ezt a kifejezést már a pszichológia is egyre többször használja, mivel nem ritkán találkoznak a szakemberek ilyen esetekkel. A lényeg az, hogy a szülők merev szabályokat tartanak fönn a gyereknevelésben. Pontosan úgy tesznek mindent, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. És mivel a nagy akarásnak nyögés a vége, természetesen elkerülhetetlen, hogy hiba csússzon a rendszerbe. A túl jó szülőknek két típusát különböztetjük meg: az egyik szigorú, a másik az engedékeny fajta, de a többségben az előbbi csoportba tartozók vannak. Mivel a végletek emberei, az arany középutat nem képesek megtalálni.
A túl szigorú szülők azt az elvet követik, hogy meg kell védeniük csemetéjüket minden bajtól. Ezzel önmagában persze nem is lenne semmi probléma, a baj csak az, hogy ha ez kóros méreteket ölt, akkor a gyerek önbizalomhiányossá és magatehetetlenné válik. Mivel a széltől is óvják őt, nem tanul a hibáiból- mivel nincsenek. Nincs egyetlen vad, átmulatott éjszaka, rossz osztályzat a nem tanulás miatt, rossz párkapcsolat, stb. Pedig az ember ezek miatt fejlődik, ugyanis sokszor a csalódások jobban formálnak, mint a sikerek.
Amennyiben a szülő mindent elintéz a gyerek helyett, akkor a felnőtt korában nem fog tudni boldogulni, mivel azelőtt nem volt bizonyos dolgokra rákényszerítve. Sokan ekkor azzal védekeznek, hogy mindezt a gyerkőc miatt teszik, pedig a valódi ok az, hogy ezzel a saját bizonytalanságukat akarják csillapítani. Nem bíznak magukban, hogy szigorú szabályok nélkül is egy életrevaló gyereket tudnának nevelni, aki szereti és segíti őket.
Bármennyire is nehéz végignézni egy szülőnek szemük fénye csalódásait, bukásait, kudarcait, néha hagyni kell, hogy a maga feje után menjen, hogy megtapasztalja az élet sötétebb oldalát is. Való igaz, csak jót akarunk, de olykor abból is megárt a sok.
Elég jó szülőnek lenni
Hogy hogyan lehetünk elég jó szülők? Maga a válasz egyszerű, viszont a kivitelezése és a megvalósítása már hatalmas lelki munka és erőfeszítés. Első sorban nem szabad a gyereket túlóvni, túlfélteni, másodsorban pedig ott kell lenni mögötte és vigyázni rá. Hogy mégis hol a határ?
Röviden megfogalmazva ott, ahol igaz, segítjük őt, viszont tudjuk és érezzük, hogy mikor kell kicsit eltávolodni tőle, hogy maga tapasztalja meg tettei következményeit. A legnehezebb ebben az, hogy ekkor háttérbe kell szorítanunk saját bizonytalanságunkat és önzésünket, és messziről nézni a történéseket. Bármennyire is nehéz elfogadnunk, de olykor magunk miatt fogjuk rövid pórázra a gyereket, nehogy mi sérüljünk, mert egy-egy pofon gyakran nekünk jobban fáj, mint magának az érintettnek.
Szólj hozzá a cikkhez!
Kapcsolódó témák
-
Szülői tökéletesség, avagy a legnagyobb hiba
Sokan azt vallják, a tökéletességre törekedni kell. Valódi tökéletesség nem létezik, így sokan azzal, hogy ezt nem ismerik be maguknak, pokollá teszik saját életüket – és a családjukét is – jó szándékból, fennkölt indíttatásból. Éppen ezért nem helyes megfeszítenie magát egy embernek a szülőség, az anyaság oltárán. -
5 jel, hogy túl engedékeny szülő vagy
Manapság sok szülő rosszul értelmezi a saját szerepét, hiszen azt tekinti elsődleges feladatának, hogy megvédje csemetéjét a csalódástól. Az engedékenység azonban tekintély helyett olyan helyzetet eredményezhet, amelyben tisztelet helyett csak a „balek” jelző jut neked...
7 divatos kiegészítő 2013 nyarán, amiben ragyoghatsz
6 hiba, amit az alkalmi sminknél elkövethetsz
Szuperételek, amelyek minden nőnek kötelezőek
A 8 legmenőbb ajándék kütyü diplomaosztóra
Ötletbörze egy menő gyerekszoba berendezéséhez
Lenyűgöző érdekességek az emberi szívről
A legszebb ruhák duciknak, idén nyárra
Lenyűgöző luxus lakás magas beltérben
Így hasznosítsd újra a pet-palackokat!
Otthoni hajfestés lépésről lépésre
Mit ne együnk közvetlenül fogmosás előtt?
A stresszűző étrend alapjai
9 rejtett allergén a lakásban
6 mennyei muffin recept
Futóbicikli, a kicsik kétkerekű kedvence
Torna és tánc egyben - a nők kedvence, a NIA
Egyszerű sport tippek a mindennapokban
Hogyan kerüld el a leszokás utáni túlsúlyt?
Te táborba küldöd a gyereked? Ezekre vigyázz!
8 módszer az önbizalmad növelésére
A legnagyobb félelmek műtétek előtt
Több időt töltünk az okostelefonunkkal, mint a párunkkal!
Bárhol elkaphatod! Ez a leggyakoribb nemi úton terjedő betegség
Unalmas az út odáig? - Tippek, amikkel feldobhatod az utazást
Nyári felsőrész divat: a bandeau top
6 ok, amiért nem sikerül lefogynod
7 esküvői tipp igazi menyasszonyoktól
Az érzelmi evés okai és kezelése
Készíts bio-tápoldatot az egészséges növényekért!
Fájdalomcsillapítók: amit tudnod kell róluk
6 érdekesség a katicabogárról, amit sokan nem tudnak
Ötletbörze egy menő gyerekszoba berendezéséhez
A celebbé válás mikéntjei és hogyanjai
Hogyan hordd/ne hordd a maxi szoknyákat és ruhákat
14 aranyos kézműves játékfigura, amivel még te is eljátszanál!
Verőce: a legjobb közeli kirándulóhely, ha látni és pihenni is akarsz
Te borotválod? Így szőrteleníthetsz tökéletesen
Ezekkel veheted el a kedvét az esküvőtől
- Sör, kávé és nikotin: virággondozás meglepő anyagokkal
176 olvasónak tetszik - Természetes védelem a rovarok ellen 140
- A legférfiasabb étel, ami bográcsban készülhet 112
- 5 hazai tó, ahol jót csobbanhatsz a melegben 72
- A világ 5 legnagyobb hullámvasútja 70
- Európa legdurvább rendőrverdái 50
- 6 tudnivaló a verhetetlen önéletrajzhoz 32
- 7 főbűn, amit a Facebookon elkövethetsz 27
- 4 villámgyors, egészséges vacsora 24
- Kreatív újrahasznosítás: 5 tárgy fillérekből 21









































