7 tipp alacsony vérnyomásra
Az alacsony vérnyomásra általában nem szedünk gyógyszereket, de mégis van néhány dolog, amire érdemes odafigyelnünk.
Szédülés
Az alacsony vérnyomás gyakran jár együtt szédüléssel. Fontos, hogy megismerd tested reakcióját a vérnyomásod mértékére, ezért lehetőleg gyakran mérd, hogy mikor mennyi vérnyomást produkálsz. Ha szédülni kezdesz, akkor minél előbb ülj le, előzd meg az ájulást.
Ha tudsz feküdj le hanyatt, hogy a vér a fejedbe mehessen. Hasznos módszer az is, ha a fejedet ülve a térdeid közé hajtod, kezeidet összekulcsolod tarkódon és megpróbálod a fejedet úgy felfelé nyomni, hogy közben a kezeddel ellent tartasz. Így megerőlteted kicsit a fejed, ezáltal az több vérhez jut majd.
Hányinger
Ha a szédülés nem múlik, de mellé megjelenik a hányinger érzete is, akkor haladéktalanul ülj le vagy feküdj le egy biztonságos helyre, és szólj a körülötted lévőknek, hogy rosszul vagy.
A hányinger egy következő lépcső lehet a szédülés után az ájulás felé, ezért ha teheted, menj friss levegőre, hogy az oxigén a fejedet is kitisztítsa és így a szédülés is megszűnjön.
Ha nem teheted, akkor feküdj le vízszintesen, lábaidat emeld fel, hogy a vér a fejebe áramolhasson. Maradj így néhány percig, majd nagyon lassan és óvatosan ülj fel. Ha nem érzel szédülést, akkor próbálj meg szintén nagyon óvatosan felállni. Ha újra jelentkezik a szédülés, esetleg a hányinger is, akkor még feküdj vissza kicsit a lábemelős pozícióba.
HirdetésHa érdekesnek találod, klikkelj rá!
Ájulás
Bármikor egy hirtelen mozdulattól úgy le tud esni az arra hajlamosak vérnyomása, hogy az akár ájuláshoz is vezethet. Életveszélyes helyzetek adódhatnak ebből, amire nehéz felkészülni.
Fontos, hogy tisztában legyél ezzel a jelenséggel, és ezért koordináld a mozdulataidat, és lehetőleg ne tegyél gyors mozdulatokat, például semmiképpen ne pattanj fel az ágyból egy hosszú alvás vagy pihenés után, és a székből sem kell kiugrani, ha sokáig ültél benne.
Mozgás
Ha alacsony a vérnyomásod, akkor kifejezetten fontos számodra a testedzés.
Főleg azok a mozgásformák lehetnek hasznosak, amelyek javítják az állóképességedet, így segítenek abban, hogy olyan kondícióban legyél, hogy az alacsony vérnyomással járó tünetek ritkán vagy soha ne forduljanak elő. Ilyen sport például a futás és a gyaloglás.
Jó levegő
Különösen törekedj arra, hogy minden nap legyél valamennyit a jó levegőn. Ha mást nem, csak néhány száz métert sétálj olyan helyen, ahol nem túl szennyezett a levegő.
Ha ezt megteszed minden nap, akkor nem csak a mozgás szempontjából tettél valamit egészségedért, de a friss levegővel könnyen lehet, hogy megakadályoztál egy fejfájást vagy egy szédülést.
Zuhany
Serkentsd vérkeringésed úgy, hogy zuhanyzás közben élénken váltogatod a hideg és a meleg vizet.
Így szíved is erősödik, akár új hajszálerek is képződhetnek, és szervezeted erősebb, ellenállóbb lesz. A szaunát is kipróbálhatod, de ha úgy érzed, hogy nem esik jól, akkor inkább azt ne erőltesd.
Odafigyelés
Nagyon fontos, hogy a környezetedben lévők tudjanak arról, hogy alacsony a vérnyomásod. Mondd el nekik, hogy emiatt akár el is ájulhatsz, és meséld el nekik élményeidet ezzel kapcsolatban.
Így ők is több információval fognak rendelkezni erről, és könnyebben a segítségedre tudnak sietni, ha esetleg szükség lesz rá.
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
-
6 ok amiért igyunk vörösbort
Az ünnepek alatt általában több alkoholt fogyasztunk, mint egyébként. Ezért is érdemes kicsit tájékozódni, hogy melyik ital milyen pozitív vagy negatív hatással van szervezetünkre. Mértékletes fogyasztás mellett a vörösbor kifejezetten jó hatással lehet egészségünkre. Hogy miért? Íme néhány igazán előnyös hatása:1
-
A dió 8 pozitív hatása a szervezetre
Sokan szeretjük a diót az íze, vagy a változatos felhasználása miatt, de ezen túl még rengeteg pozitív hatása van, amivel egészségünket támogathatjuk. Lássuk a teljesség igénye nélkül, hogy melyek ezek!
-
Munkaundor vagy „Beteg épület szindróma”?
Érdekes tünetcsoportról lehet hallani, a neve „Beteg épület szindróma”. Az első diagnózisok úgy születtek, hogy azonos épületben dolgozó emberek nagy számban jelentkeztek az orvosnál nagyon hasonló tünetekkel.1
-
Fóbiák, melyek megkeseríthetik életünket
Vannak olyan félelemben élő emberek, kiknek életét, munkavégzését nagymértékben hátráltatja egy-egy fóbia, legyen az bármilyen szokatlan, esetleg nevetséges. Lássuk, melyek azok, amik a legkellemetlenebbek lehetnek a mindennapi életben!
-
A világ legveszélyesebb gyógyszerei, régen
Az emberiség történelmében számtalanszor találhatunk példát arra, hogy különböző őrült és meggondolatlan ötletekből kifolyólag, olyan szerekkel próbáltak gyógyítani, amik egyáltalán nem voltak jók semmire, vagy pont az ellenkező hatást érték el általuk.3
-
Betegségre utaló jelek a kínai orvoslás szerint
A kínai orvoslás jegyei egyre erőteljesebben kerülnek be a modern kor szemléletébe. Ez az orvoslási gondolkozás szerint minden betegségnek vagy belső elváltozásnak megvan a külső megjelenési formája, amit ha időben felismerünk, akkor lényegesen nagyobb eséllyel orvosolhatjuk a problémát.
|
Hozzászólások (új hozzászólás írása)
Ehhez a cikkhez még nem szóltak hozzá. Legyél te az első hozzászóló!
Szólj hozzá
Ahhoz, hogy a cikkhez hozzá tudj szólni, regisztrált felhasználónak kell lenned.