12 titok a férfiakról
Az erősebbik nemnek is vannak olyan szokásaik, amelyeket nem mernek beismerni. A következőkben kiderül, hogy a férfiak is legalább annyira furcsák, mint amennyire ők tartják rólunk.
Taktikásan Facebookoznak
A Facebook ma már a baráti társaságok kocsmája, itt ismerkedhet és beszélgethet bárki. A férfiak általában nem fogadják el egyből barátjuknak a nőket, mert nem akarnak túl lelkesnek tűnni.
Szerintük ez a magatartás férfias, ezért beletelik néhány napba, míg elfogadnak "barátjuknak". A másik dolog, hogy nehezen jelentik ki Facbookon, hogy párkapcsolatban vannak, inkább azt szeretik terjeszteni magukról, hogy nőtlenek.
Szeretik a pletykákat
A szórakoztató pletykamagazinokat nemcsak a nők falják, de a férfiak is. Meglepően informáltak a sztárpletykákat illetően, de nem szeretik bevallani.
A másik dolog, hogy egymás közt is kipletykálnak minden bizarr információt, a magánéletüket is beleértve. A problémákat viszont nem árulják el barátaiknak, mert azzal csak aláásnák hírnevüket.
Nem szeretik, ha a párjuk barátnőivel róla beszél
A nők ahhoz, hogy jól érezzék magukat történeteket és anekdótákat kell meséljenek barátnőiknek, és tudjuk, milyen jól esik panaszkodni párjukról:
"Ricsi olyan érzéketlen tud lenni néha", vagy "képzeld, mit talált ki már megint".
A férfiakat ez zavarja, és nem alaptalanul. Néha jobb egyes információkat kettőtök közt tartani, nem biztos, hogy mások a megfelelő következtetéseket vonják le belőle.
Tudnak törődni
A nők legnagyobb hiányérzete a férfiakkal kapcsolatban, hogy nem érzik hogy igazán törődnének velük.
Pedig a férfiaknál időszakos hullámokban jelentkezik a törődés: a nővel való foglalkozás, a rendetlenség észrevétele, a vacsora dicsérete és így tovább.
Úgy tesznek, mintha figyelnének
Nehéz a férfifigyelmet lekötni, és kb. 2 dologgal sikerül csak: szex és sport. Minden ami a két kategórián kívül esik, csak erőltetett figyelemmel jut el hozzájuk. Gyakran a női hang jó alapzaj számukra, még képesek lennének belealudni is.
Ezért fogadd meg a következő tanácsot: kezdd a mondanivalód egy erős bevezetővel és tömören mondd el amit akarsz, ez visszarántja őket a valóságba és felkelti a figyelmüket.
Megnéznek más nőket is
Még ha kapcsolatban is vannak, nem tudják nem észrevenni a horizonton levő szép nőket. Csak abban különböznek egymástól, hogy egyesek diszkréten, mások feltűnően nézelődnek.
Úgy beszélnek a pornóról és maszturbálásról, mint az időjárásról
Már a suliban elkezdődik náluk ez a téma, folytatódik az egyetemi bentlakásban, majd a haveri összejöveteleken. Ezen tudnak a legjobban szórakozni és ezt a témát élvezik a legjobban.
HirdetésHa érdekesnek találod, klikkelj rá!
Néha nincs kedvük szexelni
A srácoknak néha tényleg nincs kedvük: túl fáradtak, sok minden jár a fejükben, nyugtalanok, idegesek.
Fura dolog, mert néha az éhséghez hasonlítható a szexuális vágyuk, ha valamitől "elmegy az étvágyuk", akkor a "koplalást" választják. Ha viszont éhesek, akkor "letámadják a hűtőszekrényt".
Néha szeretik, ha elmondjuk mi a teendőjük
A szervezőkészség szinte minden férfiból hiányzik, ezért sokszor elvesződöttek a feladatok tengerében.
Jól jön ezért ha mi nők, megírjuk nekik a listát, mert így egyértelműen látják mi a teendő.
Sírnak az érzelmes pillanatokban
Vannak azok a filmek és azok a valós helyzetek, amitől könny csordul a szemükből. A szomorúság pont úgy elérzékenyíti őket is, mint minket. Bár nem ismerik be, mi azért tudjuk...
Néha az időzítés fontosabb, mint hogy ki vagy te
Attól függően, hogy az életük épp milyen periódusában vannak, figyelnek fel egy nőre vagy sem.
Nem számít, mennyire szép vagy, elbűvölő és okos, talán észre sem vesz. De a megfelelő időben felbukkanó nő nagy eséllyel pályázhat a férfi szívére.
Érzékenyen érinti őket a súlyuk
Lelkiismeret furdalásuk van nekik is, ha sokat esznek, bántja őket, ha a héten keveset sportoltak és önbizalomhiányukat erősíti, ha nagy a pocakjuk.
A férfiak legalább annyira törődnek a súlyukkal, mint a nők, csak jobban titkolják.
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
-
12 dolog, amit a nők utálnak a férfiakban
Kicsit néha nehéz egymás mellett élni. Az igazság az, hogy a férfi és a nő valamilyen szinten mindig idegenek maradnak egymás számára. Megpróbáltuk megérteni a férfiakat, beolvadni közéjük...de bizonyos dolgok felett képtelenek vagyunk elsiklani:4
-
8 jellemzően férfiatlan tulajdonság
Férfiatlan nem csak szexuális értelemben lehet valaki, hanem egészen más szempontok alapján is. Összegyűjtöttünk néhány olyan tulajdonságot, ami a legszebb, legszexisebb és legjobban öltözött férfit is férfiatlanná tesz. Igaz, nem egy pillanat alatt, de együttélés során mindenképp. 1
-
Mit keresnek a férfiak a nőkben?
Sokszor olyan nehéz kideríteni az ismerkedés elején, hogy mit is vár vajon tőlünk a férfi, ráadásul hajlamosak is vagyunk túlbonyolítani az ezzel kapcsolatos gondolatainkat. A válasz pedig sokszor egyszerűbb, mint gondolnánk, és mégis a férfiak legnagyobb részére igazak az alábbiak.
-
Így derítsd jobb kedvre a párodat
Olykor bizony mindenkivel megesik, hogy rosszabb periódusban van, akár okkal, akár ok nélkül. Hogy mit lehet tenni, ha épp szívünk választottját keríti hatalmába a melankólia? Ezekre keresünk tippeket!
-
10+1 titok, amit senki nem mond el a házasságról
Az elején minden csak rózsaszín felhőkben úszik, minden jót megígértek egymásnak, és úgy tűnik semmi sem árnyékolhatja be szerelmeteket. 20 év házasság után azonban bőven van időtök megismerni a házasság minden fura igazságát.3
-
15 idegesítő női szokás, amely őrületbe kergeti a férfiakat
Vannak olyan tipikus női szokások, amelyek a legbéketűrőbb férfit is kihozzák a sodrából. Ezeknek a szokásoknak próbáljunk csak abban az esetben engedni, ha épp bosszantani akarjuk a férfiakat, erre ugyanis kiválóak!
|
Hozzászólások (új hozzászólás írása)
Szerintem mind alkalmatlan együttélésre.
Szólj hozzá
Ahhoz, hogy a cikkhez hozzá tudj szólni, regisztrált felhasználónak kell lenned.