10 dolog amiben a nők jobbak mint a férfiak
Az élet számos területén a nők bizonyítottan jobbak, mint a férfiak. Most jól figyeljen mindkét nem!
Tovább élünk
A föld 100 év
feletti lakosságának 85%-a nő. A statiszikák szerint a nők 5-10 évvel
élnek tovább, mint a férfiak.
Ez nemcsak genetikailag magyarázható, hanem azzal a ténnyel is, hogy a nőknek egészségesebb életvitelük van, kevesebb káros szenvedélynek hódolnak be és fizikailag is kevésbé megterheltek, mint férfi társaik.
Szebbek vagyunk
Egy nem is olyan régi tanulmány szerint, az evolúció során a nők egyre szebbé válnak,
miközben a férfiak ugyanolyanok maradnak.
A tanulmány, melyben
2,000 ember vett részt, négy évtizeden át kísérte alanyait és
kimutatta, hogy a vonzó nőknek 16%-kal több gyermekük van, mint
az átlagos kinézetűeknek, illetve, hogy a szép embereknek 36%-kal
több esélyük van, hogy az elsőszülött lány legyen.
Ezek a
nagyszerű lányok pedig még több szép nőt jelentenek, mint az
előző generációk.
Könnyebben vígaszra találunk
Egy 2,000 emberrel
végzett tanulmány szerint, a nők sokkal inkább hajlamosak
átbeszélni problémáikat, mint a férfiak.
A nők 53%-a
elpanaszolja barátainak, mi miatt idegeskedik, a férfiak esetében
ez mindössze 29%.
Több nő végez egyetemet
Azt eddig is tudtuk,
hogy sokkal több nő iratkozik be egyetemre, azonban a tanügy
elárulta, hogy kevesebb férfi fejezi be az elkezdett egyetemet és
szerzi meg diplomáját.
A férfiak esetében sokkal valószínűbb,
hogy több évbe telik az egyetem befejezése.
Jobban fektetünk be
100,000 női és férfi portfóliót vizsgáltak meg, és arra a következtetésre jutottak, hogy a nők befektetései túlteljesítik
a férfiakét.
Ez azért lehet, mert a nők sokkal óvatosabbak, ha
döntést kell hozniuk egy befektetésről és sokkal jobban
átgondolják, mielőtt belevágnának.
Sokkal jobb főnökök vagyunk
Ez a kijelentés
kicsit furcsának tűnhet, azonban szakértők szerint, egy nő sokkal jobb főnök, mivel jobb hallgatóság, mentor,
probléma megoldó és több feladatot képes elvégezni, mint férfi
társai.
A nők sokkal jobban értenek ahhoz, hogy biztassák és ösztönözzék beosztottaikat.
HirdetésHa érdekesnek találod, klikkelj rá!
Egészségesebben étkezünk
Egy több, mint
14,000 résztvevővel végzett felmérés kimutatta, hogy a nők
jóval egészségesebb ételeket választanak, mint a férfiak.
Míg
a férfiak pizzát és piros húst rágnak, a nők gyümölcsöket
és zöldségeket halmoznak tányérjukra. Persze, mindenki tudja,
hogy a nők ezt csokoládéval ellensúlyozzák, de meg kellett
említenünk!
Erősebb az immunrendszerünk
Nem csoda, hogy a
férfiak ha megfáznak azonnal úgy reagálnak akár egy gyerek,
hiszen immunrendszerük sokkal gyengébb, mint a nőké.
Ha egy nő teste apró harcokat kénytelen megvívni, azonnal hívja titkos fegyverét, az ösztrogént. Egy tanulmány szerint az ösztrogén segít
legyőzni a fertőzéseket.
Könnyebben ellenállunk a recessziónak
Brit statisztikák
szerint 2007 decembere óta a munkanélküliek 80%-a férfi.
Ez azért van így, mert azokat a területeket érintette leginkább
a válság, ahol többségében férfiak dolgoznak, mint az ipar és
a pénzügy. Talán itt az ideje, hogy több férfi legyen óvóbácsi
vagy tanár.
Többen éljük túl az autóbaleseteket
Ez a kijelentés
szomorú, de sajnos igaz. Egy egyetemi tanulmány kimutatta, hogy a
férfiak esetében 77%-kal nagyobb az esély, hogy nem élik túl az
autóbalesetet. Ez azért van, mert a nők óvatosabban vezetnek és inkább betartják a sebességkorlátozást és használják a biztonsági övet.
A férfiak meg kellene köszönjék nekünk, hogy
állandóan nyaggatjuk őket a biztonsági öv miatt.
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
-
Jobb szex idén télen
Ne engedd, hogy a szexuális életed is fagyos legyen, mint a kinti időjárás! Forró tippek a még forróbb hangulathoz:8
-
Mitől érezzük szexinek magunkat?
Minden nő szeretné szexinek, vonzónak és nőiesnek érezni magát. Mindenkinek más és más az a dolog, amivel ezt a hatást eléri, ezáltal pedig magabiztosabbnak, jobb kedvűnek és felszabadultabbnak érzi magát.
-
Önbizalmat sugárzó metakommunikáció az interjúkon
Számtalan helyen szeretnénk megnyerőek lenni, önbizalmat sugározni, a természetesen magabiztos fellépéssel ugyanis rengeteg szituációban járhatunk így jobban. Lássunk néhány alapelemet arra, hogy milyen gesztusokkal, mozdulatokkal vagy más cselekvésekkel tudunk magunkról minél pozitívabb benyomást kialakítani az interjú során!
-
Kövér feleségnek lenni
A szerelem bármennyire is vak, akármennyire is a belső értékek számítanak igazán, csinos külső nélkül nehezebb az élet. Gyakori jelenség, hogy a kapcsolat elején még csinos feleségből az idő, a szülés és a kényelmes élet duci feleséget kreál. Lássuk milyen következményekkel jár a kövér feleség lét és milyen megoldás van minderre:
-
12 titok a férfiakról
Az erősebbik nemnek is vannak olyan szokásaik, amelyeket nem mernek beismerni. A következőkben kiderül, hogy a férfiak is legalább annyira furcsák, mint amennyire ők tartják rólunk.11
-
6 jel, hogy egy férfi beléd szeretett
Tanuld meg észrevenni, ha valaki igazán beléd habarodott és ismerd meg az árulkodó jeleket.1
|
Hozzászólások (új hozzászólás írása)
Nőnek lenni jó :)
Szólj hozzá
Ahhoz, hogy a cikkhez hozzá tudj szólni, regisztrált felhasználónak kell lenned.